Juncker: az EU-nak új tagjai lesznek a közeljövőben

A nyugat-balkáni országoknak szükségük van európai perspektívára, de 2019 előtt nem csatlakozhatnak az Európai Unióhoz (EU) – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön Ljubljanában.

Juncker kétnapos látogatásra érkezett Szlovéniába, ahol az első napon tárgyalt Miro Cerar kormányfővel, az EU-t érintő kérdések mellett Szlovénia és Horvátország kapcsolatáról is. Miro Cerar sérelmezte, hogy Horvátország egyoldalúan elállt a Piranai-öböllel kapcsolatos határvita döntőbírósági rendezésétől. Juncker újságíróknak azt mondta: elvárja, hogy a felek tiszteletben tartsák a döntőbírósági eljárást.

A szlovén kormányfő a két ország közötti újabb vitáról, egy bormárkanév használatáról is szót ejtett. Elmondta, arra számít, hogy az Európai Bizottság visszavonja azt a határozatát, amellyel engedélyezte Horvátországnak a Szlovénia által még Horvátország uniós csatlakozása előtt levédett „Teran” bormárkanév használatát.

Az Európai Bizottság elnöke fiatalokkal is találkozott, akik kérdéseket tettek fel neki az EU jövőjéről. Arra a kérdésre, hogy Nagy-Britannia EU-ból történő távozásának lehet-e valamilyen pozitív hatása, Juncker azt válaszolta: a Brexit kudarc mindenki számára. „Ezzel az EU és Nagy-Britannia is veszíteni fog” – mondta, hozzátéve: sajnálja, hogy fontos kérdések helyett, amelyek előrevinnék az uniót, arra pazarolnak „újabb órákat és órákat”, hogy tárgyalásokat folytassanak egy tagállam kilépéséről.

Új EU-tagállamok a láthatáron?

Mindazonáltal megjegyezte, nem számít arra, hogy további tagországok hagynák el a közösséget. Úgy vélte, épp az ellenkezője fog történni, az EU-nak új tagjai lesznek a közeljövőben. A nyugat-balkáni országoknak szükségük van európai perspektívára, hogy befejeződjön közöttük a megbékélési folyamat – mondta, de – tette hozzá – a csatlakozás 2019 előtt nem fog megtörténni.

Az Egyesült Államokkal való kapcsolatról szólva Juncker kifejtette: az EU-nak meg kell erősítenie védelmét, mert nem számíthat a jövőben Washington részéről olyan támogatásra, mint korábban.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Elmondta: eddig három amerikai elnököt ismert, nemsokára a negyediket is személyesen megismeri. „Mindegyikük azt szorgalmazta, hogy Európa nagyobb kötelezettséget vállaljon védelme és biztonsága érdekében” – hangsúlyozta.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »