Románia ellenzi a koncentrikus körökből álló EU-t

Románia számára nélkülözhetetlenné vált az Európai Unió, amelynek világpolitikai szerepét tovább kell erősíteni – jelentette ki Ana Birchall európai ügyekért felelős román miniszter.

A tárcavezető a Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke által szerdán bemutatott, az Európai Unió jövőjéről szóló úgynevezett Fehér Könyvével kapcsolatban fejtette ki álláspontját. Mint mondta, Románia nem támogathat egy több sebességű Európai Uniót, mert az felerősíti a tagállamok közötti gazdasági, társadalmi szakadékokat, így például az eurózóna és az azon kívüli térség, valamint a Nyugat- és Kelet-Európa közötti különbségeket. “Egyetértünk azzal, hogy át kell alakítanunk az uniós intézményeket, de ezért nem szabad feláldozni az európai közösség egységét” – mondta Birchall, akit a román külügyminisztérium csütörtöki közleménye idézett.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Úgy vélte, hogy az EU-t sújtó válságok áthidalása érdekében megkülönböztetés nélkül kellene mélyíteni az európai integrációt, és erősíteni kell az uniós polgároknak a közös Európa projektje iránti bizalmát. Birchall szerint a Juncker által felvetett öt forgatókönyv nem meríti ki az összes lehetőséget, és a vita során felmerülhetnek más gondolatok is, amelyeket akár éppen Románia kezdeményezhet. Jelezte, hogy Románia részt kíván venni a vitában.

Klaus Iohannis román elnök már szerdán kijelentette, hogy Románia határozottan ellenzi a koncentrikus körökből álló, többsebességes Európát. Úgy vélte, ha ilyen elvek mentén szerveznék újjá az uniót, az valójában az európai projekt szétesését jelentené. Iohannis megerősítette: Románia konszolidált, egységes és befogadó Európát akar, és továbbra is stratégiai célja a teljes uniós integráció.

A lengyel kormánypárt álláspontja szerint egy “kétsebességes Európa” elképzelésének megvalósulása, amely Angela Merkel német kancellár és Beata Szydlo lengyel kormányfővarsói közös sajtóértekezletén vetődött fel, csak elmélyítené az Európai Unión belüli ellentéteket. Bővebben erről itt olvashat.

Forrás: MTI

Friss hírek

Mínuszban indul a nap a tőzsdéken

Nagy indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor, miután tegnap az Egyesült Államokban a kereskedés végén komoly eladási hullám bontakozott ki, a Dow Jones 313 ponttal, közel egy százalékkal csökkent, a technológiai szektort reprezentáló Nasdaq pedig 1,3%-kal került lejjebb.

Read More »

Boris Johnson belebukhat a buli-botrányba

A brit kormány egykori minisztereinek egyike is lemondásra szólította fel szerdán Boris Johnson miniszterelnököt, aki az utóbbi hetekben kormányfői megbízatásának eddigi legnagyobb politikai botrányába keveredett a koronavírus-járvány elleni szigorú korlátozások idején rendezett Downing Street-i bulik miatt.

Read More »

Leave a Reply