Az oroszok miatt visszaállítják a sorkatonaságot Svédországban

Svédország nyártól visszaállítja a 2010-ben megszüntetett sorkatonai szolgálatot, válaszul arra a fenyegetésre, amelyet Oroszország fegyverkezése jelent – jelentette be csütörtökön Peter Hultqvist védelmi miniszter.

Amíg nem volt kötelező a katonai szolgálat, önkéntes alapon lehetett jelentkezni katonának, de önkéntesekből nem volt elég – mondta a miniszter a közszolgálati rádiónak. A TT hírügynökségnek nyilatkozva pedig hozzátette: „A kormány szeretne egy stabilabb utánpótlási formát, és növelni akarja a hadsereg kapacitását, mert megváltozott a biztonsági helyzet”.

A kormány tervezete szerint kötelező lesz egy 11 hónapos katonai szolgálat minden olyan svéd számára, aki 1999-ben vagy később született. A javaslatot minden bizonnyal elfogadja a parlament is, mert a baloldali kormány és a jobbközép ellenzék egyetért a kérdésben.

„A biztonsági helyzet megváltozása valósággá vált, s ez az orosz erőfitogtatásban nyilvánul meg, amelyre mindig találnak valami kifogást” – mondta Wilhelm Agrell biztonságpolitikai szakértő az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva.

Svédország több mint két évszázada nem vett részt háborúban. Az országban először 1901-ben vezették be a sorkatonai szolgálatot. 2010-ben azonban úgy ítélték meg, hogy ez nem alkalmas utánpótlási módszer a modern kori hadseregben.

Július 1-jétől minden évben mintegy 13 ezer fiatalnak kell részt vennie sorozáson, de közülük csak 4 ezret választanak majd ki motiváltságuk és alkalmasságuk alapján arra, hogy következő január 1-jétől elkezdjék szolgálatukat.

Svédország nem tagja a NATO-nak, de részt vesz az észak-atlanti szervezet Partnerség a Békéért nevű programjában. Stockholm védelmi kérdésekben Finnországéhoz nagyon hasonló álláspontot foglal el, utóbbinak azonban 1340 kilométer hosszú közös határa van Oroszországgal. A két skandináv ország tavaly katonai együttműködési megállapodást írt alá az Egyesült Államokkal.

Forrás: MTI/AFP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »