Alakul a török-amerikai szembenállás Szíriában

Bár a szíriai kormányerők és Oroszország összefogásával némileg tisztult a helyzet, az ország északi részében még mindig sok érdekcsoport feszül egymásnak – most éppen a török-amerikai összefogás töredezik.

Amennyiben a szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) nevű milícia részt vesz az Iszlám Állam terrorszervezet szíriai fellegvárának, Rakkának az ostromában, Törökország nem engedélyezi az Egyesült Államoknak, hogy az amerikai repülőgépek felszálljanak a dél-törökországi Incirlik légitámaszpontról – írta a Yeni Safak török kormánypárti napilap szerdán.

Az újság katonai forrásokra hivatkozva úgy fogalmazott, hogy Ankarának „legtermészetesebb joga” megvonni mástól a légi bázis használati engedélyét. Az amerikai légierő számára elsősorban logisztikai szempontból fontos Incirlik, mert ott állomásoznak a légi utántöltésekhez használt repülőgépei. A Yeni Safak szerint ha az amerikai repülőgépek nem szállhatnak fel Incirlikből, az önmagában meggátolja az Egyesült Államok harcát az Iszlám Állam ellen.

Washington az egyik leghatékonyabb szövetségesének tekinti a szíriai kurd fegyvereseket az Iszlám Állammal szemben és azt szeretné, ha az YPG csatlakozna a Törökországgal közösen tervezett hadművelethez.

Törökország ugyanakkor terrorszervezetként tartja nyilván az YPG-t és attól tart, hogy a határ szíriai oldalán megerősödő kurdok a törökországi kurd autonómiatörekvéseket is felélénkítik.

Az incirliki támaszpont az Egyesült Államok hadereje mellett a NATO-nak is évtizedek óta a legfontosabb légi bázisa Törökországban, sőt az egész közel-keleti térségben. Törökország rendelkezik a NATO második legnagyobb katonai erejével.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A török haderő augusztus 24-én a lázadó Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) oldalán indított hadműveletet Észak-Szíriában. A beavatkozás elsődleges célja az, hogy megtisztítsa a határ mentét az Iszlám Állam és a Népvédelmi Egységek milicistáitól. Ankara és az SZSZH a közelmúltban felszabadította Báb városát az IÁ uralma alól, következő lépésként pedig az YPG ellenőrizte Manbídzs ellen indul, hogy „visszaadja azt jogos tulajdonosaiknak, az araboknak”.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »