Oroszországban is készül majd a Mercedes E-osztály

Üzemet létesít Moszkva közelében Mercedes-Benz személygépkocsik gyártására a Daimler – jelentette be a német autóipari konszern kedden.

A Mercedes üzem a Daimler első személygépkocsi-gyártó beruházása lesz Oroszországban, és az első új beruházás egy nyugati autógyártó vállalat részéről az Oroszország ellen három éve bevezetett szankciók óta.

A Daimler jelenleg tehergépkocsikat gyárt Oroszországban a Kamaz gyárral folytatott együttműködés keretében, Daimler Kamaz néven és az új üzem is hasonló koprodukcióban épül és működik majd. A 250 millió eurós beruházással épülő üzem 2019-ben kezdi meg a termelést évi 20 ezres személygépkocsi-gyártó kapacitással, a tervek szerint E-osztályos szedánokat és SUV-okat fognak itt gyártani.

A szankciók nem tiltották meg az autóipari beruházásokat, a fagyossá vált politikai légkörben azonban gyakorlatilag ellehetetlenítették ezeket. A romló üzleti környezetben a General Motors két évvel ezelőtt számolta fel oroszországi érdekeltségét, a Ford azonban kitartott az orosz piacon, és az autógyártók között elsőként tavaly már növelni tudta eladásait. Az orosz autópiaci forgalom azonban a 2012-ben elért közel hárommilliós csúcsnak mintegy a felére csökkent.

Az Association of European Business kimutatása szerint a Mercedes tavaly 37 ezer autót adott el Oroszországban, 11 százalékkal kevesebbet, mint az előző évben – az AEB prognózisa szerint az orosz autópiaci forgalom négy százalékos növekedése várható az idén.

Forrás: MTI / Marketwatch

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »