Trump reméli, hogy összekapják magukat a NATO tagállamok

Donald Trump amerikai elnök még az év végéig „valódi előrelépést” vár a NATO-tagállamok védelmi kiadásainak emelésében – jelentette ki Mike Pence alelnök hétfőn Brüsszelben, miután Jens Stoltenberggel, a szövetség főtitkárával egyeztetett.

„Az Egyesült Államok teljesíti a részét, Európa védelméhez ugyanakkor a mi elkötelezettségünk mellett Európa elkötelezettségére is szükség van” – közölte Pence a sajtóértekezleten.

„Az Egyesült Államok elnöke és az amerikai nép arra számít, hogy a szövetségeseink megtartják a szavukat és többet fognak tenni a közös védelmünk terén. Az elnök valódi előrelépésre számít 2017 végéig” – fogalmazott.

James Mattis amerikai védelmi miniszter az előző héten kiemelte, az észak-atlanti katonai szervezetnek pontos menetrendet kell elfogadnia, amelyben meghatározza, hogy a tagállami kormányoknak mikorra kell teljesíteniük a vállalásaikat. Bővebben

A NATO tagjai 2014-ben vállalták, hogy 2024-ig a hazai össztermékük (GDP) legalább 2 százalékának megfelelő összegre emelik védelmi kiadásaikat. Ezt a szintet tavaly mindössze öt ország – az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Lengyelország, Görögország és Észtország – érte el.

Pence csalódott Flynn-ben

Az alelnök Michael Flynn lemondott nemzetbiztonsági főtanácsadó ügyét is érintette, csalódottságát fejezve ki amiatt, hogy a tábornok félrevezette őt a washingtoni orosz nagykövettel folytatott megbeszélései tartalmát illetően.

„Csalódott voltam, mikor megtudtam, hogy a Flynn tábornok által elém tárt tények pontatlanok voltak” – mondta Pence, hozzátéve, hogy „teljes mértékben” támogatta a tanácsadó lemondását.

A botrány azután robbant ki, hogy olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint az amerikai igazságügyi minisztérium már januárban figyelmeztette Trumpot, hogy Flynn félrevezeti az orosz nagykövettel folytatott beszélgetéseinek tartalmáról, és Flynn potenciálisan sebezhető, az orosz politika bármikor megzsarolhatja.

Kapcsolódó cikkünk: Negatív irányt vehet az amerikai-orosz kapcsolat Flynn távozásával

A Donald Trump szerint hamis híreket közlő fősodorbeli média kérdéséről szólva Pence hangsúlyozta: „Legyenek nyugodtak, az elnök és én is határozottan támogatjuk a szabad és független sajtót, de arra számíthatnak, hogy az elnök és mi mindannyian továbbra is rá fogunk mutatni, amikor a média játszik a tényekkel.”

Mike Pence korábban Donald Tuskkal, az Európai Tanács és Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével, valamint Federica Mogherinivel, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével folytatott megbeszélést.

Szakértők szerint Pence-nek az EU és NATO iránti amerikai elkötelezettségről szóló kijelentései az európai vezetők megnyugtatására szolgálhattak, akiket komoly aggodalommal tölt el a két szervezetet illető amerikai álláspont megváltozása.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »