Irán tovább tesztelgeti rakétáit

Újabb rakétakísérleteket hajtott végre hétfőn az iráni Forradalmi Gárda elitalakulat háromnapos hadgyakorlata keretében, dacára annak, hogy az Egyesült Államok nemrég büntetőintézkedéseket vezetett be Teherán ellen, mert Washington szerint Irán a 2015-ös nukleáris megállapodás óta végrehajtott rakétatesztjeivel megsérti ezt a megállapodást.

A Farsz hírügynökség szerint a Forradalmi Gárda közölte, hogy a rakétakísérletekkel esetleges külföldi agressziók ellen készül fel – a hírügynökség nem közölte a tesztelt rakéták hatótávolságát.

Irán azt állítja, hogy a rakétakísérletekkel nem sérti meg a nagyhatalmakkal másfél éve megkötött nukleáris megállapodást, mert a tesztelt rakéták nem képesek atomtöltet hordozására, egyben megvádolta Washingtont, hogy „amatőr módon” viselkedik a kérdéssel kapcsolatban.

Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter a hétvégi müncheni biztonságpolitikai konferencián elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy Iránnak katonai programjával és rakétakísérleteivel kizárólag saját határainak védelme a célja, és nem fenyeget más országokat.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/dpa

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »