Felszámolják a világ egyik legnagyobb áruszállító cégét

Egy szöuli bíróság pénteki döntése alapján felszámolják a dél-koreai Hanjin Shipping Co. tengerhajózási vállalatot, ezzel véget ér a cég negyven éves története, és megnyílik az út az ország tengeri árufuvarozási ágazatának teljes átalakítása előtt.

A szöuli központi kerületi bíróság a kéthetes fellebbezési periódus lejártával csődgondnokot jelölt ki a tönkrement vállalat eszközei értékesítésének a lebonyolítására.

A cég hitelezőinek május elsejéig kell benyújtaniuk követeléseiket a csődgondnoknál. A felszámolás során mindent meg fogunk tenni a hitelezők követeléseinek a kielégítésére – szögezte le a bíróság közleménye.

A Hanjin Shipping a legnagyobb dél-koreai és a világ hetedik legnagyobb tengeri árufuvarozási vállalata ellen tavaly szeptemberben indult csődeljárás a bíróságon, miután a hitelezők az állami tulajdonban lévő Korea Development Bank vezetésével elutasították a cég reorganizációs tervét.

Az intézkedés komoly fennakadásokat okozott a világ tengeri teherforgalmában, mivel a néhány kikötőben megtagadták a Hanjin hajóinak a fogadását, így azok a nyílt tengeren kényszerültek várakozni.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI/Yonhap

Friss hírek