Megvan ki bontja le az Obamacare programot

Beiktatták hivatalába a Trump-kormányzat egészségügyi és emberi erőforrások minisztériumának vezetőjét, Tom Price korábbi képviselőt és sebészorvost.  Mike Pence alelnök szerint  az új miniszter vezető szerepet játszik  majd az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvény visszavonásában és az új egészségbiztosítási rendszer kidolgozásában.

Tom Price kinevezését a szenátus plenáris ülése pénteken  hagyta jóvá, 52:47 arányban, a demokrata párti szenátorok ellenzésével.

Az új miniszter georgiai politikus, 2005 óta volt a kongresszus képviselőházának tagja. Eredeti foglalkozása ortopédsebész, s beiktatása után Mike Pence alelnök – aki a beiktatási ceremóniát vezette – éppen ezt a képzettséget emelte ki, mint garanciát arra, hogy hozzáértő szakember kezébe kerül az egészségbiztosítás ügye.

„Egyedülállóan kvalifikált erre a feladatra” – fogalmazott Pence alelnök, s hozzátette, hogy Tom Price az egészségügyi politika egyik legkiválóbb szakembere, aki vezető szerepet játszik az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvény visszavonásában és az új egészségbiztosítási rendszer kidolgozásában.

  • Kapcsolódó cikkünk:

A szenátusban közben tovább tart a leendő pénzügyminiszter, Steven Mnuchin pénzügyi szakember és a veteránügyi tárca jelöltje, David Shulkin meghallgatása. A szavazás hétfőn lesz.

Pénteken Trump elnök elvetette, hogy Elliott Abrams legyen a külügyminiszter-helyettes. Abrams, aki korábbi republikánus kormányzatok idején már dolgozott a külügyminisztériumban, a neokonzervatívok egyik vezető alakjaként ismert, s elsősorban Közép-Amerikával és a Közel-Kelettel foglalkozik, jelenleg a Külügyi Kapcsolatok Tanácsának munkatársa.

Trump annak ellenére utasította el kinevezését, hogy Abrams élvezte Reince Priebus, a Fehér Ház kabinetfőnöke és Jared Kushner, az elnök veje és egyik tanácsadója támogatását is.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »