Kína duplájára növelte közvetlen külföldi befektetéseit

Kína közvetlen külföldi befektetései Észak-Amerikában és Európában több mint megduplázódtak tavaly a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda kedden közzétett tanulmánya szerint.

Kína közvetlen külföldi befektetései (FDI) a 2015-öshöz képest 130 százalékkal 94,2 milliárd dollárra emelkedtek 2016-ban Észak-Amerikában és Európában. Ezen belül az Egyesült Államokban megháromszorozódott, Kanadában 120 százalékkal emelkedett, Európában pedig megduplázódott a kínai közvetlen befektetések összege. Az észak-amerikai befektetések 94 százalékát az Egyesült Államok vette fel.

„A 2000 óta végrehajtott kínai befektetéseknek több mint a felére az elmúlt három évben került sor, ami jól tükrözi a kínai gazdasági fejlődés gyors ütemét” – mutatott rá Michael DeFranco, a Baker McKenzie merger és akvizíciós részlegének vezetője.

A beruházások túlnyomó részét, 70 százalékát kínai magánvállalatok hajtották végre tavaly, az állami vállalatok pedig 30 százalékát.

Európában Németországra és Nagy-Britanniára összpontosítottak a kínai befektetők, a két ország az európai befektetéseknek közel felét vette fel.

Európában informatikai és távközlési technológiai, közlekedés-szállítási, közüzemi és infrastrukturális beruházásokra összpontosítottak a kínai befektetők, míg Észak-Amerikában elsősorban vendéglátó-ipari, közlekedés-szállítási, közüzemi és infrastrukturális beruházásokra, valamint fogyasztási cikkekre és szolgáltatásokra, illetve szórakoztatóipari befektetésekre.

„A kínai vállalatok nem csak piaci részesedésüket növelik, de egyre feljebb haladnak a hozzáadott érték láncon és technológiai ismeretekbe történő befektetésekkel is igyekeznek növelni termékeik és szolgáltatásaik bel- és külföldi keresletét” – mondta Zhang Danian, a Baker McKenzie sanghaji irodájának a vezetője.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »