Elindult az engedetlen katalán elnök bírósági pere

Nem egyéni szeszély volt a katalán függetlenségről szóló népszavazás megrendezése 2014 november 9-én – mondta Artur Mas volt katalán elnök a katalán legfelsőbb bíróságon az ellene indult per kezdetén hétfőn Barcelonában.

A politikusnak és egykori kormánya két tagjának azért kellett bíróság elé állnia, mert a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztő határozata ellenére népszavazást tartottak Katalóniában „alternatív népszavazás” néven, hogy megtudják, mennyien támogatják az autonóm közösség elszakadását Spanyolországtól.

„Az enyém volt a politikai kezdeményezés” – hangsúlyozta a bíróságon tett vallomásában Artur Mas, aki kizárólag védőügyvédje kérdéseire válaszolva megismételte, hogy minden felelősség az övé ebben az ügyben. Mint mondta, nem az alkotmánybírósággal szembeni engedetlenség szándéka vezette a referendum megrendezésével, hanem az, hogy megfeleljen a katalán autonóm parlament határozatának, amely nagy többséggel támogatta a népszavazást. Ennek pedig az volt a célja, hogy megismerjék az emberek véleményét a kormány függetlenségi terveivel kapcsolatban – tette hozzá.

Kitért arra is, hogy mivel a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette a népszavazás megtartását, úgy döntöttek, hogy „alternatív népszavazást” tartanak, amelyben – a hagyományos szavazástól eltérően – nem a közigazgatásban dolgozók működtek közre, hanem 42 ezer önkéntes vett részt benne. Ráadásul a népszavazás megtartásáról igyekezett megegyezni a spanyol központi kormánnyal – mondta a politikus.

A volt katalán elnök egykori helyettese, Joana Ortega és Irene Rigau volt regionális oktatásügyi miniszter is vallomást tett a bíróságon – utóbbi tagadta, hogy nyomást gyakorolt volna az oktatási intézmények vezetőire, hogy a szavazás napján nyissanak ki, és tegyék lehetővé a voksolást.

A tárgyalás kezdete előtt több ezren gyűltek össze a bíróság barcelonai épülete előtt, hogy támogassák a volt elnököt. A városi önkormányzat szerint 40 ezer ember gyűlt össze, akik közül többen a katalán függetlenséget szimbolizáló csillagos zászlót lobogtattak, és egyebek mellett az „Egy lépést sem hátrébb!”, „Nem vagytok egyedül!” mondatokat skandálták.

A tömegben jelen volt Carles Puigdemont, jelenlegi katalán elnök, Carme Forcadell, a katalán parlament elnöke, helyi kormánytagok, és katalán önkormányzatok képviselői is. A békés demonstrálók el sem mozdultak az épület elől, amíg a vádlottak nem távoztak onnan.

A politikusokat polgári engedetlenséggel és hatalommal való visszaéléssel vádolják , a volt elnököt 10 évre, a két volt tanácsost 9 évre eltilthatják közhivatal viselésétől.

  • Előzmények
Artur Mas 2010 és 2016 között állt a katalán autonóm közösség élén. 2014-ben azzal hirdette meg a népszavazást, hogy a katalán népnek joga van saját sorsáról dönteni, a spanyol kormány azonban azzal érvelt, hogy az sérti a spanyol nép szuverenitását, így a katalán függetlenségről csak országos referendumot lehet tartani, amit viszont a katalán vezetés utasított el. A 7,5 milliós lakosú Katalóniában az 5,4 millió választásra jogosult közül több mint 2,3 millióan vettek részt az alkotmánybíróság által felfüggesztett referendumon 2014 őszén. A függetlenséget és az elszakadást közülük mintegy 1,8 millióan támogatták.

Carles Puigdemont a tárgyalás előtt tett nyilatkozatában felháborodásának adott hangot a bírósági eljárás miatt, szerinte a spanyol kormány egy politikai ügyet terelt bírósági útra. Rafael Catalá spanyol igazságügyi miniszter a Cope rádiónak nyilatkozva hangsúlyozta: ez nem politikai per, hanem a jogszabályok megszegésének a következménye, a bíróság előtti demonstráció pedig szerinte a bírói hatalom iránti tisztelet hiányát jelenti.

Carles Puigdemont, Katalónia jelenlegi elnöke most ismét népszavazást tervez a kérdésről, amelyet idén ősszel rendeznének, akár a spanyol állam jóváhagyása nélkül is. A spanyol kormány továbbra is elutasítja a referendum jogszerűségét.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »