Az oroszok megfosztanák a szír államfőt a törvényalkotástól

A damaszkuszi vezetés elutasította az orosz szakértők által készített, 85 pontból álló szíriai alkotmánytervezet egyes rendelkezéseit – jelentette pénteken az al-Hajat pánarab hírlap, amely szerint Bassár el-Aszad szíriai elnök kormánya észrevételeit és módosítási javaslatait a dokumentum szövegéhez átadta Moszkvának.

A lap úgy tudja, hogy az Oroszországgal szövetséges damaszkuszi rezsim, miután megvizsgálta a tervezetet, elutasította a szíriai elnök törvényalkotással kapcsolatos jogkörei nagy részének átruházását a kormányra és a parlamentre. A szíriai vezetés egyben megkérdőjelezte a dokumentumban javasolt, a többi között a törvényhozás területén széles jogkörökkel felruházott új államhatalmi szerv, a Szíriai Régiók Gyűlésének célszerűségét.

Az al-Hajat információit egyelőre hivatalos forrásból nem erősítették meg.

Továbbra is kérdéses marad Aszadnak az ország jövőjében játszott szerepe. A lap szerint Damaszkusz azt akarja elérni, hogy a jelenlegi államfő a 2021-ben esedékes elnökválasztásokon is indulhasson.

Az As-Sark Al-Auszat című szaúdi tulajdonú pánarab napilap már korábban közzétette az alkotmánytervezet szövegét, miszerint a szíriai államfő a jövőben egyfajta döntőbíró szerepet töltene be a hatalmi ágak közötti vitás kérdésekben, megtartaná viszont a fegyveres erők főparancsnoki tisztségét. A korábbi alkotmányhoz képest a mostani tervezetből kivették azt a kitételt, miszerint az elnök csakis muszlim vallású lehet. Az ország neve a korábbi Szíriai Arab Köztársaságról Szíriai Köztársaságra változna. A pánarab napilap emellett tudni véli: az államfőt megfosztanák eddigi törvényalkotási jogosultságaitól, és nem lesz többé felhatalmazása arra sem, hogy a szíriai alkotmánybíróság tagjait kinevezze.

A 250 tagú parlament, a Népi Gyűlés (Madzslisz as-Saab) (új nevén Népi Tanács) mellett új törvényalkotási szervként jönne létre a Szíriai Régiók Gyűlése a helyi önkormányzatok képviselőiből. Az As-Sark Al-Auszat értesülése szerint a dokumentumban javaslatot tettek arra is, hogy a parlament, vagy a Szíriai Régiók Gyűlése képviselőinek harmada bizalmi szavazást kezdeményezhet a kormánnyal szemben. A végrehajtó hatalom letéteményese, a minisztertanács hatáskörébe tartozna az állami intézmények vezetőinek és a katonai parancsnokoknak a kinevezése.

Szíria megőrizné egységes nemzetállamiságát, ugyanakkor a kurdok autonómiát kapnának, területeiken az arab mellett a kurd nyelv is hivatalos lenne. Ugyanakkor a Reuters hírügynökség decemberben különböző forrásokra hivatkozva jelentette, hogy nem hivatalos befolyási övezetekre osztaná fel Szíriát Moszkva, Ankara és Teherán egy előzetes megállapodás értelmében, amit egy föderáció kialakításának útján érnék el.

Alekszej Borodavkin, Oroszország ENSZ-nagykövete szerint az alkotmánytervezetet pénteken átadták Staffan de Misturának, az ENSZ szíriai különmegbízottjának is.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hangsúlyozta: Moszkva senkire sem akarja ráerőltetni a tervezetét, mindössze olyan javaslatokról van szó, amelyek élénkíteni hivatottak a genfi béketárgyalásokon folytatott párbeszédet. Hozzáfűzte: a dokumentum magába foglalja a szíriai rezsim és ellenzéke elmúlt években született javaslatait.

Az orosz külügyi tárca Lavrovnak a szíriai ellenzékkel Moszkvában folytatott pénteki tárgyalásait követően közölte: a szíriai ellenzék alkotmányos kérdésekkel, illetve a genfi béketárgyalásokra egységes küldöttség összeállításával foglalkozó munkacsoportokat hoz létre. Az alkotmánytervezetet a szíriai ellenzék már a kedden véget ért asztanai tanácskozásokon kézhez vehette.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »