Az egész világ aggódik: Milyen elnök lesz Trumpból?

A külföldi sajtó Donald Trump megválasztott amerikai elnök pénteken esedékes beiktatásától hangos. Szinte kivétel nélkül minden ország aggodalmát fejezte ki Trump személyével és leendő tevékenységével kapcsolatban. Alább ezekből olvashatnak ízelítőt.

A francia sajtó Trump kiszámíthatatlan személyisége miatt aggódik

“A második világháború vége óta még soha nem döbbentette meg és nyugtalanította annyira a világot az Egyesült Államok két elnöke közötti hatalomátadás, mint most, miután a Fehér Ház új lakójának nyilatkozatai ellentmondásosak” – írta a vezető gazdasági napilap, a Les Échos, amely szerint Donald Trump most fog csak rájönni arra, hogy az Egyesült Államokat nemcsak a közösségi oldalakon keresztül, hanem “megfontolt döntésekkel” kell irányítani. “Mostantól a döntései alapján ítéljük meg” – tette hozzá írásában Jacques Hubert-Rodier.

A baloldali Libération szerint a kiszámíthatatlan Donald Trumppal az a legfőbb gond, hogy “nem tudjuk elképzelni, mit fog tenni, csak azt, mire képes. És még annál is rosszabbat, mint amire képes”. A lap szerint eddigi nyilatkozatai és magatartása alapján “csak tarthatunk a durvaságától”.

A belgák szerint a beiktatás megosztja az amerikai társadalmat

Néhány órával a hatalom átadása előtt Washington savanyú képet vág, mert ami egyeseknek ünnep, az mások számára rémálom – írta cikkében a La Libre Belgique című belga napilap.

A cikk szerint egyetlen elnöki beiktatás sem osztotta meg ennyire az amerikai társadalmat, mivel a Fehér Ház egyetlen eddigi lakója sem tudhatott maga mögött ennyire alacsony támogatottságot. A megválasztás és a beiktatás közötti átmeneti időszak megerősítette a kampány alatt feltárt hibákat és nyugtalanságot keltett. A rossz közérzet átjárja majd a beiktatási ceremóniát – vélekedett a cikk írója.

Osztrák lapok: “Trumpra politikai és stratégiai aknamező vár”

Az új amerikai elnök megígérte, hogy az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezetet hamar legyőzi, azonban ehhez tisztáznia kell az egész régió stratégiai kérdéseit, Teherántól egészen Ankaráig – olvasható a Die Presse című osztrák lap pénteki számának vezércikkében. Azonban mindez nem lesz annyira könnyű – állapítja meg a szerző, aki szerint Trumpra “politikai és stratégiai aknamező vár”, amely a szíriai-iraki konfliktusövezeten át egészen a szomszédos államokig nyúlik.

Kína és az Egyesült Államok vívja majd a nagy harcot, amely a világ vezető szerepéért zajlik, az európaiak továbbra is csak nézői lesznek ennek – olvasható Alexandra Föderl-Schmid, a Der Standard című osztrák lap főszerkesztőjének kommentárjában pénteken. Megállapítása szerint a davosi világgazdasági fórumon is jól látszott, hogy 2017-ben a világ színpadán újraosztják majd a szerepeket. “Mintha egy fordított világban lennénk: Kína élteti a szabadkereskedelmet, az Egyesült Államok pedig a protekcionizmus útján akar járni” – áll a cikkben.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Svájc szerint Trump Putyin iránti rokonszenve okozhat gondot

Aggodalmat kelt Kelet-Európában Donald Trump pénteken hivatalba lépő amerikai elnök “nyílt rokonszenvezése” Vlagyimir Putyin orosz államfővel a Neue Zürcher Zeitung (NZZ) című svájci napilap pénteki számában megjelent cikk szerint.

Az NZZ szerzője attól tart, hogy a két vezető politikus befolyási övezetekre oszthatja fel a térséget. A cikkíró szerint ugyanakkor egyik fél sem vállalná “egy, a balti államok háta mögött megkötött egyezség magas költségeit”. Így valószínűleg marad a jelenlegi felállás, ami a balti államok számára “egy barátságtalan, ám nem életveszélyes szomszédot” jelent Oroszország személyében.

Olaszország: Trumpot mostantól a döntései alapján ítéljük meg

A Corriera della Sera című olasz napilap szerint az új amerikai elnök beiktatásával véget ért a találgatások időszaka, ezentúl Donald Trumpot elnöki intézkedései alapján kell majd megítélni. A lap hangsúlyozta az új washingtoni kormányzás nehézségeit: a tapasztalatlan elnököt szintén jelentős közigazgatási gyakorlat nélküli munkatársak veszik körül. Ráadásul Trumpnak elnökként gyorsan kell cselekednie, mivel a választási győzelem “csodája” nem tart örökké – vélte a Corriere, amely szerint Trump egyetlen előnye, hogy az ellenzéki Demokrata Párt minden korábbinál gyengébb.

Elérkezett Donald Trump napja, mától megváltozik a világ – írta az Il Giornale, amely szerint semmi sem lesz olyan, mint eddig, mivel a Trump vezette amerikai külpolitika változást hoz Oroszországtól Európáig, Kínától a Közel-Keletig és Latin- Amerikáig. A lap szerint az első radikális diplomáciai változás Barack Obama Moszkvával szembeni “hidegháborús” politikájának megfordítása lesz.

Oroszország: Trump vagy ellentmond magának, vagy katasztrófába vezet

A Vedomosztyi című orosz gazdasági napilap Anatolij Csubajszt, a Jelcin-kormány egykori privatizáció-felelősét idézte, aki szerint a davosi világgazdasági fórum részvevői attól rettegnek, hogy Donald Trump amerikai elnökké választása nyomán globális politikai katasztrófa alakulhat ki. Hasonló félelmet Csubajsz 2009-ben, a pénzügyi világválság idején tapasztalt.

A politikusból lett üzletember szerint most nem gazdasági, hanem politikai katasztrófa fenyeget, amelynek lényege, hogy a második világháború után kiépített világrend összeomlóban van. Mint mondta, egyetért a fórum egyik meg nem nevezett amerikai részvevőjének álláspontjával, amely szerint Trump csak két dolog közül választhat: “megtagad mindent, amit eddig mondott, vagy katasztrófába vezet bennünket”.

A csehek szerint Trump hivatalba lépésével “kezdetét veszi az Egyesült Államok modern kori történelmének legkockázatosabb időszaka”

A Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap szerint az új elnök csapata a választások óta számos hibát vétett. A Fehér Ház átvétele után azonban rövidesen rá fognak jönni arra, hogy azok a nem szokványos módszerek, amelyekkel sikerült megnyerniük a választásokat, a hivatalban már nem segítik politikájuk megvalósítását.

Donald Trump autoriter és egoista hajlamaival, a szabályok sajátos, kizárólag neki megfelelő értelmezésével “komoly próbának teszi ki az Egyesült Államok politikai rendszerét”. Az amerikai történelemben ritkán függött olyan sok egyetlen személytől, mint a következő években fog – zárja írását a Hospodárské Noviny.

Szlovákia: Trumppal megváltozik a világ, de van-e mit ünnepelni?

Gazdasági kérdésekben Trump víziója világos: csökkenteni akarja az adókat és arra ösztönözni a vállalatokat, hogy nyereségüket visszahozzák az országba – írta “Donald a győztes típus” című cikkében pénteken a pozsonyi Hospodárské Noviny (HN) című szlovák gazdasági-közéleti napilap, amely szerint az új elnök adóreformjának nyertese nem az alsó középosztály lesz, hanem a gazdagok.

A liberális pozsonyi Sme rögtön le is szögezi: a Trump elnökségéhez nagy reményeket fűző munkás ugyan nem fog jobban élni, de lehetősége lesz arra, hogy a dolgokról az eddiginél markánsabban mondjon véleményt. A lap Trump beiktatására utalva megjegyzi: péntek délben megváltozik ugyan a világ, de ez a változás nem forradalom lesz, hanem a Trump megválasztását lehetővé tévő folyamat következő állomása, azé a folyamaté, amely félő, hogy idén Európában folytatódik majd.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Elstartolt az S BLOCK blokklánc technológia

A nemzetközi elismertségnek örvendő 2019. évi blokklánc-technológiai konferencia, a WBF (World Blockchain Forum) Singapore Technology Conference június 22-én került megrendezésre Szingapúrban, a Marina Bay Sands szállodában. A konferencián most első alkalommal bemutatkozott annak társházigazdája, az S BLOCK, és tájékoztatta a résztvevőket küldetéséről, mely így hangzik: "Unleash your digital assets" ("Engedd szabadjára a digitális eszközeidben rejlő erőt").

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás