Peking felveszi a kesztyűt Trump ellen

Hétfőn két befolyásos kínai újság is figyelmeztette Donald Trump megválasztott amerikai elnököt, hogy Peking „fel fogja venni a kesztyűt”, ha beiktatása után is folytatja provokáló viselkedését.

Trump pénteken a The Wall Street Journal című lapnak adott interjújában arra a kérdésre válaszolva, hogy vajon fenntartja-e az elmúlt évtizedekben az amerikai politikát jellemző „egy Kína” elvet, vagyis Tajvant nem ismeri el önálló entitásként, Trump hangsúlyozta: „minden kérdés a tárgyalóasztalon van, köztük ez is”.

A kínai külügyminisztérium szinte azonnal reagált Trump kijelentésére. A tárca közleménye szerint az „egy Kína” elv alkotja a Peking és Washington közötti kapcsolatok politikai alapját, amely nem képezheti vita tárgyát.

  • Az első fricska
Az újdonsült amerikai elnök december 2-án fogadta Caj Jing-ven tajvani elnök telefonhívását, amelyben Caj gratulált neki megválasztásához. Az eset Peking heves tiltakozását váltotta ki, mivel az Egyesült Államok 1979 óta nem tart fenn diplomáciai kapcsolatot a de facto önálló országként működő Tajvannal.

Kapcsolódó cikkeink: Kína háborúval fenyegetőzik Tajvan miatt, Kína szerint Trump tudatlan és naiv

„Ha Trump eltökélt szándéka, hogy hivatalba lépése után végigjátssza ezt az ügyet, akkor elkerülhetetlen a heves és kemény összecsapás, mivel Pekingnek nem lesz más választása, mint felvenni a kesztyűt” – írta a China Daily.

A Global Times, egy befolyásos állami tulajdonban lévő lap a China Daily-re hivatkozva pedig azt írta, hogy Peking „erős ellenintézkedéseket” lesz kénytelen tenni Trump azon kísérlete ellen, miszerint „károsítani akarja” az egy Kína elvet. „A kínai anyaország kérni fogja, hogy gyorsítsák fel Tajvan újraegyesítését és könyörtelenül küzdeni fognak a Tajvan függetlenségét pártolók ellen” – állítja az újság.

Hozzátették, hogy szerintük Trump Tajvan iránti figyelme és megértése csupán egy trükk, mely adminisztrációjának rövidtávú érdekeit szolgálja, és amelynek következtében „Tajvant lehet, hogy fel kell majd áldozni”.

A China Daily szerint Kínának nem kellene arra építenie, hogy „az amerikai elnök viselkedése csak egy beiktatás előtti blöff”, hanem igenis meg kellene tennie már most az előkészületeket arra az esetre, ha még jobban elmérgesedne a helyzet. „Lehet, hogy mindkét félnek sokba fog kerülni. Ám ez méltó ár lesz a következő amerikai elnöknek azért, hogy felfogja a helyzet érzékenységét és tajvani játékának súlyos következményeit” – írta a lap.

Forrás: Reuters / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »