Bild: Megvan Merkel kihívója a kancellári posztra

Sigmar Gabriel, a német szociáldemokrata párt (SPD) elnöke lesz a párt jelöltje a kancellári posztra az őszi általános választásokon – jelentette kedden a Bild című német napilap.

A lap a párt magas rangú illetékeseire hivatkozva azt írja, hogy Gabriel jelöltségének nincs reális alternatívája. Korábban felmerült, hogy Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke lehet Merkel szociáldemokrata kihívója. Schulz már bejelentette, hogy ősztől otthon folytatja; indul a német választáson, hogy a német szövetségi törvényhozás képviselője lehessen, de azt nem erősítette meg hivatalosan, hogy szeretne kancellárjelölt lenni.

Ennek esélye most azért is csökkent, mert várhatóan Schulz lesz Frank-Walter Steinmeier utóda a külügyminisztérium élén, akit a jövő hónapban várhatóan köztársasági elnökké választ a leköszönő Joachim Gauck utódául a nagykoalíció.

Gabriel szóvivője újságírói megkeresésre nem tágított a párt eddigi hivatalos álláspontjától, amely szerint a szociáldemokraták csak január 29-én döntenek arról, hogy ki legyen a párt jelöltje a kancellári posztra. A Bild szerint az SPD meghatározó politikusai kedden zárt ajtók mögött tanácskoznak a választási stratégiáról, de a jelölt személyéről nem lesz szó.

A lap úgy tudja, Gerhard Schröder, az SPD előző kancellárja arra szólította fel Gabrielt: álljon ki határozottan, hogy jelölt akar lenni, máskülönben kész ő maga ismét ringbe szállni.

A felmérések szerint Gabriel népszerűbb elődeinél a szociáldemokrata párttagok körében, de a legnagyobb valószínűsége továbbra is annak van, hogy a választások után is a konzervatív Angela Merkel lesz Németország szövetségi kancellárja, és marad a konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíció.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »