Felborulhat az egyensúly az EU intézményein belül

Guy Verhofstadt, az Európai Parlament (EP) liberális frakciójának (ALDE) vezetője pénteken bejelentette, hogy indul az uniós testület elnöki tisztségéért.

“A mostani bizonytalan, viharos időkben, amikor Európát a nacionalizmus és a populizmus fenyegeti, kompromisszumkeresőkre, hídépítőkre van szükség, és én is egy akarok lenni közülük” – mondta Verhofstadt a Facebook-oldalára feltöltött videóban. “Itt az ideje a változásnak, annak, hogy széles körű koalíciót alakítsanak az Európa-párti erők, akik számára az európai polgárok érdeke az első” – tette hozzá az egykori belga kormányfő.

Guy Verhofstadtot korábban kinevezték az EP Brexit-ügyi – Nagy-Britannia EU-ból történő kilépése – főtárgyalójának, azonban erről a tisztségéről lemondana, ha megválasztanák a parlament elnökének.

Martin Schulz, az EP szociáldemokrata (S&D) elnöke november végén jelentette be, hogy januárban lejáró megbízatása után távozik a testületből, és ősszel indul a német szövetségi parlamenti választáson.

  • Kapcsolódó cikkünk:

A parlamenti elnökség a pártközi megállapodások szerint a következő periódusban az Európai Néppártnak (EPP) járna, a szociáldemokrata képviselőcsoport azonban felrúgta az egyezséget, és Gianni Pittella frakcióvezetőt jelölte az elnöki tisztségre. Amennyiben Antonio Tajani néppárti jelölt veszi át az EP elnökségét, akkor mindhárom főbb uniós intézmény – az Európai Bizottság, az Európai Tanács és az Európai Parlament – élén EPP-s politikus állna, és ezzel sokak szerint felborulna az egyensúly az EU intézményein belül.

Korábban olyan híresztelések láttak napvilágot, amelyek szerint megállapodásra készülhet a szociáldemokrata és a liberális frakció, az S&D azonban közleményt adott ki csütörtökön, amelyben kizárta ennek a lehetőségét.

Az európai parlamenti képviselők január 17-én választják meg a testület elnökét.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Megint tesztelgetett Észak-Korea

Dél-Korea vezérkari főnöksége szerint két rövid hatótávolságú rakétát lőttek ki közel negyedórás eltéréssel a Japán-tengerbe az ország keleti részén fekvő Szondok város környékéről. Mindkét rakéta 380 kilométert tett meg, maximális repülési magassága 97 kilométer volt, és sebessége mintegy 6,5-szer haladta meg a hangsebességet.

Read More »

Trump már nem elégszik meg a vámtarifák emelésével

Trump felszólította az amerikai cégeket, hogy kezdjék el felkutatni a kínai piac alternatíváját, hozzák haza a Kínába kiszervezett termelést, a szállítással foglalkozó vállalatok pedig állítsák le a Kínából érkező fentanyl Amerikába szállítását. Elemzők és egyes republikánus politikusok szerint sem világos, hogy az amerikai elnök milyen felhatalmazás alapján utasíthatná országa magánvállalatait piaci tevékenységük megváltoztatására.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás