Elképesztő összeget fektet be az Apple egy fejlesztési alapba

Egymilliárd dollárral száll be az Apple Inc. a japán SoftBank Group Corp. technológiai fejlesztési alapjába.

Az Apple szerdán megerősítette, hogy egymilliárd dollár befektetéssel vesz részt a SoftBank által technológiai fejlesztések finanszírozására létesíteni tervezett alapba.

A SoftBank legalább 25 milliárd dollárt tervez az alapba invesztálni, egyúttal tárgyalásokat folytat a szaúdi Public Investment Fund befektetési alappal, melynek eredményeként az alaptőke elérheti akár a 45 milliárd dollárt is.

“Reményeink szerint az alap fel fogja tudni gyorsítani az Apple számára stratégiai fontosságú technológiák kifejlesztését” – közölte Josh Rosenstock az Apple szóvivője a Reuters hírügynökséggel.

A SoftBank elmondta: azt tervezik, hogy a jövőbeli nagy volumenű beruházásokat ezen tech alap révén kívánják megvalósítani, nem pedig saját zsebből.

A Reuters – biztos forrásra hivatkozva – arról számolt be még decemberben, hogy az Apple már tárgyalt a SoftBankkal a beruházásról.

A SoftBank megerősítette, hogy az Apple valóban befektetett a fejlesztési alapba, mondta Benjamin Spicehandler, a SoftBank külső PR képviselője. Hozzátette, hogy a Foxconn, Larry Ellison – az Oracle egykori alapítója – családi vállalkozása, valamint a chipgyártó Qualcomm is azt rebesgetik, hogy szándékoznak befektetni az alapba.

Forrás: Reuters / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A szerb ellenzéki pártok a választás tömeges bojkottjára készülnek

Sorra jelentik be a szerbiai ellenzéki pártok, hogy a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) szerintük elnyomó és kirekesztő politikája elleni tiltakozásul nem kívánnak részt venni a tavaszi parlamenti választáson. Így két kérdés vetődik fel: képesek lesznek-e ezek a pártok a következő fél évben is kitartani jelenlegi elhatározásuk mellett, és ha igen, milyen lesz a csak kormánypárti politikusokból álló szerbiai törvényhozás a következő négy évben?

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás