Folytatódik Moszul visszafoglalása, a civilek menekülnek

Az iraki erők visszafoglaltak két újabb moszuli kerületet az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettől – közölték szerdán biztonsági források. Közben a lakosok folyamatosan menekülnek a városból.

Az iraki terrorelhárító erők visszafoglalták kedden az ipari övezetet, a belügyminisztérium egyik elitalakulata pedig szerdán behatolt a Mitak kerületbe, és elkezdte megtisztítani azt az IÁ orvlövészeitől, pokolgépeitől. Az iraki erők három irányból haladnak nyugat felé a városban.

A dzsihadisták úgy vonulnak vissza, hogy közben robbanószerrel megrakott autókat állítanak le a város sikátoraiban, orvlövészek maradnak a háztetőkön, és az épületben közben ott vannak a lakók. A házak közé föld alatti vagy földszinti átjárókat építettek.

  • A civil lakosság folyamatosan menekül
A legtöbb civil a már felszabadított keleti kerületekből menekül el, de kevesen ki tudnak szökni a még ostromlott nyugati részekből is, amelyek még teljesen az IÁ uralma alatt állnak. Utóbbiak vagy csónakkal jutnak át a várost kettéosztó Tigris folyón, vagy átevickélnek a romossá lőtt hidakon.

Az október óta tartó ostrom, valamint az élelmiszer- és vízhiány ellenére a legtöbb lakos még mindig a városban van. Az ENSZ adatai szerint 125 ezer ember menekült el a mintegy másfél milliós városból.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek