Egymillió ember hagyhatja el Moszult a következő hetekben

Fogy a víz és az élelem az iraki kormányerők és különféle milíciák által ostromolt Moszulban, a közelgő tél miatt pedig tovább romolhat a helyzet – hívta fel a figyelmet a Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHA) nevű ENSZ-szervezet szerdán.

„Moszul keleti részén, a harcvonalhoz közel lépten-nyomon veszély leselkedik a civilekre, többen életüket vesztették a tűzharcban” – mutatott rá a hivatal. Kedden 650 ezer ember, azaz Moszul lakosságának körülbelül 40 százaléka maradt víz nélkül, amikor a tüzérségi harcokban megsérült egy vízvezeték. Eközben a tél beállta a dzsihadistáknak kedvez, így a harcok elhúzódhatnak.

Ha az idő hideg és felhős, azt a szélsőségesek kihasználják – mondta Maan asz-Szaadi, az iraki terrorelhárítás parancsnoka szerdán.

Az iraki csapatok lassan teljes ostromgyűrűbe zárják az Iszlám Állam utolsó iraki bástyáját, miközben a Moszulban rekedt szegény családok az egyre dráguló élelmiszerárak mellett küszködnek a napi betevő előteremtésével. Egy neve elhallgatását kérő segélymunkás szerint az alapvető élelmiszerek ára rövid időn belül megduplázódhat most, hogy minden utánpótlási útvonalat elvágtak a város felé.

Az ENSZ szerint minél tovább tart a konfliktus, annál keservesebb lesz a civilek szenvedése, akiket a dzsihadisták sakkban tartanak, engedetlenségük esetén pedig könyörtelenül lemészárolnak. Moszult északról, keletről és délről az iraki kormányerők, illetve a kurd csapatok, míg nyugatról az Irán támogatását élvező síita félkatonai alakulatok szorongatják. A síita csapatok a múlt héten sikeresen elvágták az IÁ szíriai utánpótlási útvonalát az észak-iraki nagyváros felé.

A moszuli offenzíva október 17-i kezdete óta eltelt hat hétben az iraki különleges erők keletről benyomulva elfoglalták a város negyedét, és a települést kettészelő Tigris folyó felé haladnak tovább. Az észak-iraki nagyváros nyugati felét az elitalakulatok szerint az iraki rendőrség és a hadsereg hivatott felszabadítani.

Moszult eddig 74 ezren hagyták el az ENSZ adatai szerint. A világszervezet arra készül, hogy a tél és az egyre szűkösebbé váló erőforrások miatt több mint egymillióan kényszerülhetnek távozni a városból.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »