Mégis mehetnek a megfigyelők Aleppóba

Egyhangúlag elfogadta hétfőn az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) a kelet-aleppói evakuálás ellenőrzéséről szóló határozattervezetet, amelynek értelmében nemzetközi megfigyelőket küldenének az evakuálási folyamat felügyeletére és a városrészben maradt civilek védelmének biztosítására.

A 15-tagú BT által elfogadott határozat felkéri Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt, hogy sürgősen kezdeményezzen tárgyalásokat a szíriai hatóságokkal és más érintett felekkel a megfigyelők azonnali küldését lehetővé tevő biztonsági intézkedésekről. A határozat az érintett feleket felszólítja, hogy biztosítsák a megfigyelők “biztonságos, azonnali és akadálymentes” eljutását a felkelők által korábban ellenőrzött kelet-aleppói területekre.

Oroszország korábban kilátásba helyezte, hogy megvétózza a megfigyelők küldéséről szóló francia javaslatot, mert az szerinte kivitelezhetetlen és veszélyes.  Ezután saját határozattervezetet küldött szét a BT-tagoknak, amely a Reuters hírügynökség szerint abban tért el a francia verziótól, hogy felkérte az ENSZ-főtitkárt: az érintett felekkel egyeztetve gondoskodjon a biztonsági rendelkezésekről.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának már vasárnap, több órás tárgyalás eredményeként sikerült kompromisszumos megoldást találnia a szíriai Aleppó evakuálásának ellenőrzésére.

Francois Hollande francia elnök üdvözölte a hétfőn elfogadott, francia kezdeményezésű határozatot, amely – mint fogalmazott – “annyi halogató taktikázás és akadályozás után lehetővé teszi a nemzetközi emberi jogok érvényesítését Szíriában”. A Franciaország által kezdeményezett határozat a megfigyelők küldését azzal indokolta, hogy nélkülözhetetlen a nemzetközi felügyelet az szíriai kormányerők által elkövetett “tömeges atrocitások” elkerülése érdekében.

A francia államfő hozzátette: a határozat teljesítése utat kell hogy nyisson a szíriai emberek és a nemzetközi közösség által régóta várt tűzszünet, valamint a konfliktus politikai megoldását szolgáló tárgyalások előtt. Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter pedig a damaszkuszi kormányt és szövetségeseit sürgette, hogy tegyék lehetővé a határozat végrehajtását.

Bassár Dzsaafari szíriai ENSZ-nagykövet nem ellenezte ugyan a francia kezdeményezésű határozatot, megjegyezte: a dokumentum a szíriai kormányról és annak a terrorizmus elleni harcáról szóló “folyamatos propaganda” része.
Dzsaafari hozzátette: Aleppó hétfő estére “megtisztul”, már az utolsó terroristák is elhagyják kelet-aleppói állásaikat.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Az elmaradt G7-csúcs miatt Trump megharagudhatott Merkelre

Donald Trump utasítást adott a Pentagonnak a Németországban állomásozó amerikai katonák létszámának csökkentésére - jelentette exkluzív információként a WSJ amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva. A lépés régóta a levegőben volt, így a bejelentés időzítése kapcsolatban állhat azzal is, hogy Merkel miatt hiúsult meg a Trump által júniusra tervezett G7-csúcs.

Read More »

Ma is csak a jó hírekre figyelnek a piacok

Emelkedéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvényindexek szerdán. A kockázatvállalási kedvet fokozza a további gazdaságösztönző intézkedésekhez fűzött remény és a közösségi távolságtartás szabályainak lazítása szerte a világban, a koronavírus-járvány és az Egyesült Államokban egyre növekvő polgári elégedetlenség most nem érdekli a piacokat.

Read More »

Oroszország is gazdaságélénkítési programot indít

Oroszország júliusban egy 5 ezer milliárd rubeles, 2021 végéig tartó terv megvalósításába kezd a Covid-19-járvány által megtépázott gazdasága helyreállítása érdekében - jelentette ki kedden Mihail Misusztyin orosz kormányfő Vlagyimir Putyin elnöknek. Az infrastrukturális projektekkel együtt az éves GDP 7 százalékát költik élénkítésre.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás