Az EU szünetelteti a török uniós csatlakozási folyamatot

Az Európai Unió a jelenlegi körülmények között nem nyit újabb csatlakozási tárgyalási fejezeteket Törökországgal – áll az uniós szakminiszterek keddi nyilatkozatában, amelyet Ausztria nem volt hajlandó elfogadni, mivel Bécs a folyamat teljes befagyasztását tartotta volna kívánatosnak a Törökországban tapasztalható tömeges jogsértések miatt.

„A jelenlegi körülmények között nincsen tervben újabb fezetek megnyitása” – olvasható az EU soros elnöksége által kiadott nyilatkozatban, amelyben megjegyezték, hogy azt nem egyhangúlag, mindössze túlnyomó többséggel fogadták el keddi ülésükön az uniós tagországok európai ügyekkel foglalkozó miniszterei.

Az Európai Unió az Ankarával kötött migrációs megállapodás keretében márciusban ígéretet tett rá, hogy új lendületet adnak a török csatlakozási tárgyalásoknak, a pénzügyi és költségvetési politikára vonatkozó 33-as fejezetet ennek megfelelően meg is nyitották júniusban. Az 1999 óta EU-tagjelöltnek számító Törökországgal 2005-ben kezdődtek meg a tényleges csatlakozási tárgyalások, de a 35 megvitatandó fejezet közül azóta is csak 16-ot fejezetet sikerült megnyitni, s ezek közül mindössze egyet tudtak lezárni – a tudományos és kutatási fejezetet.

Nemrégiben az Európai Parlament is éles bírálatokat fogalmazott meg a júliusi törökországi puccskísérletet követően bevezetett elnyomó intézkedések miatt, a képviselők az uniós csatlakozási tárgyalások felfüggesztését követelték.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az EP állásfoglalása jogilag ugyan nem kötelező érvényű, mégis komoly felháborodást váltott ki Ankarában. Recep Tayyip Erdogan török elnök arra figyelmeztetett: ha az Európai Unió még továbbmegy a parlamenti határozatnál, akkor országa megnyitja a határokat az ott tartózkodó menekültek előtt.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »