Családi vállalkozássá válhat Trump elnöksége

Donald Trump megválasztott amerikai elnök lánya és veje Washington DC-be költözik, ami a kommentátorok szerint azt sejteti, hogy hivatalba lépése után mindketten segítik majd az elnök munkáját.

A CNN hírtelevízió értesülései szerint Ivanka Trump és férje, Jared Kushner – akit eddig is Donald Trump egyik fontos tanácsadójaként tartottak számon – házat keres az amerikai fővárosban, Washington DC-ben, ahol az elnöki hivatal és rezidencia is található. A házaspár ugyanis azt tervezi, hogy New Yorkból a szövetségi fővárosba költözik három gyermekével együtt.

Sajtóhírek szerint Jared Kushner tanácsadói szerepet kap a Fehér Házban, bár még nem tisztázott, hogy mivel és milyen formában foglalkozik majd. Donald Trump korábban utalt arra, hogy az Izraelben kiváló kapcsolatokkal rendelkező, közismerten vallásos – ortodox zsidó – veje segíthet tető alá hozni egy palesztin-izraeli békemegállapodást.

Reince Priebus, a Fehér Ház leendő kabinetfőnöke pedig még a választás hetében úgy nyilatkozott az NBC televíziónak, hogy szerinte Jared Kushner „magától értetődően nagyon részt vesz majd a döntéshozatalban” a Trump-elnökség idején. Kushner el is kísérte Trumpot, amikor a megválasztott elnök először tett látogatást a Fehér Házban és találkozott Barack Obama leköszönő elnökkel.

Kushnernak jelentős üzleti érdekeltségei vannak New Yorkban, cégbirodalma azonban közleményben tudatta, hogy amennyiben megbízatást kap a Fehér Házban, mindent megtesz az érdekkonfliktusok elkerüléséért.

A Politico című lap kedden – meg nem nevezett külügyminisztériumi forrásokra hivatkozva – arról írt, hogy a külügyi tisztségviselők és a diplomaták attól tartanak, hogy Trump felnőtt gyerekei nem hivatalos nagykövetekként részt vesznek majd a külügyek bonyolításában, s még jobban átláthatatlanokká válnak az üzleti érdekeik és az amerikai külpolitika érdekei közötti határok.

A lap utalt arra, hogy Ivanka Trump jelen volt az apja és Abe Sindzó japán kormányfő megbeszélésén New Yorkban, Trump idősebb fia, ifjabb Donald Trump pedig részt vett egy párizsi megbeszélésen, ahol oroszbarát személyiségekkel vitatták meg a szíriai konfliktus lezárásának lehetőségeit.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Lányával ellentétben Trump felesége, Melania és a tízéves kisfiuk, Barron a tanév végéig New Yorkban marad. A Trump-torony és a Trump család speciális védelmének biztosításáért Bill de Blasio, New York polgármestere hétfőn 35 millió dollár megszavazását kérte a városnak a kongresszustól. Egy change.org nevű, magát civilnek nevező szervezet viszont aláírásgyűjtést kezdeményezett az ellen, hogy Melania Trump védelmét az adófizetők pénzéből finanszírozzák. A petíciót az aláírók New York állam kormányzójának kívánják elküldeni.

Forrás: MTI

Friss hírek