Iránnak húsz év után már elege van a szankciókból

Válaszlépést helyezett kilátásba Haszan Róháni iráni elnök vasárnap arra az esetre, ha az amerikai elnök aláírná az Irán elleni szankciókról szóló amerikai törvény meghosszabbítását.

A washingtoni Fehér Ház jelezte a minap, hogy Barack Obama valószínűleg aláírja a hosszabítást, mert meggyőződése, hogy az nem sérti a nagyhatalmak és Irán tavalyi nukleáris megállapodását.

Az amerikai szenátus egyhangúlag szavazta meg csütörtökön az Irán elleni büntetőintézkedéseket rögzítő törvény (ISA) hatályának meghosszabbítását 10 évvel. A törvényt 1996-ban alkották meg, és azóta tízévenként megújítják, illetve meghosszabbítják az érvényességét.

A törvény érvényessége most decemberben járt volna le, és november közepén a képviselőház már megszavazta a meghosszabbítását. A szankciók az energetikai és a védelmi iparra, valamint a bankszektorra vonatkoznak, s az a céljuk, hogy megakadályozzák Iránt atomfegyver kifejlesztésében.

Róháni vasárnap az iráni parlamentben azt mondta: a törvény meghosszabbításával az Egyesült Államok példátlan módon megsértené a nukleáris megállapodást, és ha ez megtörténik, akkor Irán határozott és arányos válaszlépést tesz.

„Ha Barack Obama elnök aláírja a törvényt, akkor azzal megszegi az Egyesült Államok vállalásait” – jelentette ki.

A szenátusi szavazás óta a teheráni külügyminisztérium, a parlamenti elnök és Ali Hamenei ajatolláh, legfőbb iráni politikai és vallási vezető is nyilatkozott az ügyben, utóbbi azt mondta: az amerikai törvény meghosszabbítása egyértelműen a nukleáris megállapodás megsértését jelentené.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »