Indul az alkotmányos népszavazás az olaszoknál

A kétkamarás parlamenti rendszer módosításáról Olaszországban ma esedékes alkotmányos népszavazás az urnákhoz járulók többsége számára véleménynyilvánítással ér fel Matteo Renzi miniszterelnökről, aki már bejelentette, hogy a referendum bukása esetén benyújtja lemondását.

A szavazásra jogosult több mint negyvenhat millió olasz reggel hét órától este tizenegy óráig adhatja le voksát. A népszavazás eredményessége nem függ a részvételi aránytól: ha az igenek győznek, az alkotmányos reformok életbe lépnek, ha a nem szavazatok lesznek többségben, az olaszok elutasítják a Renzi-kormány szorgalmazta reformokat.

A szavazóknak egyetlen kérdésre kell igennel vagy nemmel válaszolniuk. A hosszú és összetett kérdés lényegében a második világháború óta kétkamarás parlamenti rendszer átalakítását tartalmazza.

A népszavazás az utolsó lépést képviseli a Renzi-kormány által 2014-ben elindított alkotmányos reform bevezetésében, amelyet végső olvasásban a parlament felsőháza tavaly, alsóháza pedig idén április 12-én már megszavazott. Nem kétharmados többséggel, ezért az alkotmány módosításához a referendumra is szükség van.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »