USA: Obamacare-ellenes politikus lehet az új egészségügyi miniszter

Donald Trump megválasztott amerikai elnök várhatóan egy olyan orvos-politikust jelöl egészségügyi miniszternek kedden, aki közismert ellenzője Barack Obama elnök egészségbiztosítási programjának.

Választottja Tom Price georgiai republikánus képviselő, aki végzettsége szerint ortopédorvos. A 62 éves déli politikus immár hatodik ciklusát tölti a washingtoni kongresszusban, s jelenleg a képviselőház költségvetési bizottságát vezeti. Az egyik első republikánus politikus volt, aki az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvénynek már a megvitatásakor – 2009-2010-ben – alternatív javaslatot terjesztett elő.

Elképzelése nagyon hasonlít ahhoz, amelyet Donald Trump vázolt a választási kampányban. Price tervezete mindamellett szakértők szerint pontosabb, s magában foglalja a republikánusok néhány hagyományos elképzelését is, például az egészségügyi megtakarítási számláról, vagy a biztosítások szövetségi államok közötti kölcsönös elfogadásáról és hordozhatóságáról.

Ilyen jellegű tervet terjesztett elő az idén Paul Ryan, a képviselőház elnöke is, s az első kommentárok hangsúlyozzák, hogy amennyiben Tom Price lesz a tárca felelőse, a törvényhozás minden nehézség nélkül elfogadhatja az Obama-törvényt felváltó új egészségbiztosítási törvényt.

Maga Price a múlt héten egy tájékoztatón kifejtette, hogy az új egészségbiztosítási törvény “nagyon hasonlít majd a republikánusok által 2015-ben javasolthoz”, amelyet Obama elnök akkor megvétózott. Abban a törvényjavaslatban szerepelt például a szerény jövedelműek orvosi ellátását segítő Medicaid-program kiterjesztése, vagy a középosztálybeli amerikaiaknak nyújtott segítség ahhoz, hogy magánbiztosítást vásárolhassanak.

Tom Price már májusban az elnökjelölt Donald Trump mellé állt, s azóta rendíthetetlenül kampányolt is mellette. A megválasztott elnök várhatóan helyi idő szerint kedden jelenti be Price jelölését az egészségügyi és humán erőforrások minisztériumának élére.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Nem múlt el a kormányválság veszélye Csehországban

Továbbra is fennáll a kormányválság veszélye Csehországban. Az elhúzódó belpolitikai probléma lényege, hogy Milos Zeman államfő már több mint két hónapja nem hajlandó leváltani Antonín Stanek szociáldemokrata kulturális minisztert, és a helyére kinevezni Michal Smardát, a párt alelnökét. A Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) körében ezért erősödnek a hangok, hogy a párt lépjen ki a kormánykoalícióból. Ez a lépés a kabinet bukását eredményezhetné.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás