A görög adóssággal megint gond lehet

Komoly kételyekről tett említést a görög adósságszolgálat fenntarthatóságával kapcsolatban Benoit Coeure, az EKB Igazgatóságának tagja egy athéni konferencián alig néhány nappal az euróövezeti pénzügyminiszterek görög adóssággal foglalkozó találkozója előtt.

„A görög kiigazítási folyamatban érintett mindegyik fél tudatában van annak, hogy komoly aggályok merültek fel a görög adósság finanszírozásának fenntarthatóságával kapcsolatban” – fogalmazott az EKB Igazgatóságának tagja.

„Olyan megoldást kell találnunk a problémára, ami a piacokat is megnyugtatja” – tette hozzá – „és a program hitelességének alátámasztása érdekében egyúttal lehetővé teszi az IMF teljes részvételét is”.

A Nemzetközi Valutaalap, az IMF mindaddig nem vesz részt a jelenlegi, harmadik görög mentőcsomag finanszírozásában, amíg nem lát konkrét intézkedési tervet az európai hitelezők részéről a görög adósságterhek számottevő csökkentésére.

„A cél lehetővé tenni Görögország tőkepiaci fellépését még a folyamatban lévő uniós mentőcsomag 2018 júliusi lejárta előtt” – mondta Benoit Coeure.

Az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsa, az Eurogroup december 5-én ül össze a görög adósságszolgálat fenntarthatóságát biztosító rövid- és hosszú távú intézkedések megvitatására. Jeroen Dijsselbloem, az Eurogroup elnöke erős német ellenállás dacára is azon a véleményen van, hogy decemberben már lehetőség nyílhat az adósságot érintő bizonyos rövid távú intézkedések megvitatására.
Pierre Moscovici, a szintén Athénban tartózkodó uniós pénzügyi és gazdasági biztos az Ethos napilapnak hétfőn kijelentette, hogy „megértek a feltételek a téma felvetésére a decemberi találkozón”.

A 315 milliárd euróval a GDP 180 százalékát az idén elérő görög adósságállomány oroszlánrészét a mentőcsomagok keretében az euróövezeti tagoktól és az IMF-től kapott hitelek teszik ki.

Forrás: MTI

Friss hírek