Obama megerősítené az Iránnal kötött nukleáris megállapodást

Az Obama-adminisztráció fontolóra vette, hogy még a jelenlegi elnök távozása előtt megerősíti a nukleáris megállapodást Iránnal, mivel Donald Trump megválasztott amerikai elnök még a választási kampányban kilátásba helyezte: ha ő nyer, felmondja az egyezményt.

A paktum új részletei többek között tartalmazzák, hogy több amerikai vállalkozásnak engedélyezzék a belépést az iráni piacra, valamint további esetleges szankciókat a közel-keleti ország ellen.

A megállapodás megerősítése már jóval a választások előtt is terítékre került, tehát a jelenlegi kormánynak nem célja direkt gátolni a leendő elnököt ezzel a lépéssel – aki egyébként ellenzi az egyezséget. A tisztviselők azt is hozzátették, hogy elismerik: az új javaslatok valószínűleg nem nehezítik majd meg a nukleáris egyezmény visszavonását, ha Trump később így döntene.

A jelenlegi kormány felismerte, hogy politikai szempontból keveset tehetnek az ügy érdekében, ha a következő adminisztrációnak eltökélt szándéka lesz a megállapodás felmondása. Ám arra figyelmeztetik a megválasztott elnököt és csapatát, hogy abban az esetben, ha „balul sülne el a dolog”, nekik kell majd szembenézniük a következményekkel járó kudarccal.

Az amerikai képviselőház múlt héten egyébként megszavazta, hogy meghosszabbítják az iráni büntetőintézkedéseket rögzítő törvény (ISA) hatályát. A törvényt 1996-ban hozták meg, és azóta tízévenként megújítják, illetve meghosszabbítják az érvényességét, amely ezúttal decemberben járt volna le. A szankciók az energetikai és a védelmi iparra, valamint a bankszektorra vonatkoznak.

Ugyan az Egyesült Államok tavaly – az Irán és a nagyhatalmak között megkötött atomalku keretében – beleegyezett, hogy az Iránt érintő bizonyos szankciókat esetleg feloldjanak, de mind republikánus, mind demokrata párti kongresszusi politikusok amellett érveltek, hogy ezzel együtt is szükséges meghosszabbítani a szankciókat rögzítő törvény hatályát. Így ugyanis megvan a mód Irán “megbüntetésére”, ha visszatáncolna a megállapodásban foglaltak betartásától.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Marketwatch / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

Mostantól a krími ellenállás napja a mai Ukrajnában

Pontosan hat éve, 2014. február 26-án a krími Szimferopolban tartották a legnagyobb tüntetést a félsziget Ukrajnától való elszakadása ellen. Zelenszkij ukrán elnök ezért bejelentette, hogy elnöki rendeletben február 26-át az orosz megszállás elleni krími ellenállás napjává nyilvánítja, amelyről mostantól minden évben megemlékeznek.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás