Az USA megszavazta a Szíria elleni új szankciókat

Az amerikai képviselőház megszavazta kedd este a Szíria-ellenes új szankciókat, és 419:1 arányban jóváhagyta az Irán elleniek meghosszabbítását.

Az egy ellenszavazattal meghozott döntés értelmében az Egyesült Államok további tíz évvel meghosszabbítja az iráni büntetőintézkedéseket rögzítő törvény (ISA) hatályát. A törvényt 1996-ban hozták meg, és azóta tízévenként megújítják, illetve meghosszabbítják az érvényességét, amely ezúttal decemberben járt volna le. A szankciók az energetikai és a védelmi iparra, valamint a bankszektorra vonatkoznak. Céljuk: megakadályozni hogy Irán atomfegyvert fejlesszen ki. Ennek értelmében a törvény amerikai és nem-amerikai vállalatokat egyaránt sújthat, ha az említett területeken Iránnal gazdasági-üzleti kapcsolatokat ápolnak.

  • Kapcsolódó cikkünk:

A képviselőház ezzel egyidejűleg Szíria elleni új szankciókról is szavazott, amelyeket foganatosítanak bárki vagy bármely ország ellen – beleértve Oroszországot és Iránt is -, aki vagy amely pénzügyi, dologi vagy technológiai segítséget nyújt a damaszkuszi kormánynak. A képviselők célja: “megállítani a szíriai nép lemészárlását”.

Az Obama-kormányzat szerette volna későbbre halasztani a szavazást, noha az elnök nem mondott olyat, hogy megvétózná a törvényhozók döntését. Az első kommentárok szerint a két törvénnyel a képviselőház “üzenni” akart: továbbra is igen szigorú megközelítést részesít előnyben az Iránnal és Szíriával kapcsolatos politikában, még abban az esetben is, ha a Fehér Háznak megvannak a maga eszközei a szuverén iráni és szíriai politika alakításához.

Ugyan az Egyesült Államok tavaly – az Irán és a nagyhatalmak között megkötött atomalku keretében – beleegyezett, hogy az Iránt érintő bizonyos szankciókat esetleg feloldjanak, de mind republikánus, mind demokrata párti kongresszusi politikusok amellett érveltek, hogy ezzel együtt is szükséges meghosszabbítani a szankciókat rögzítő törvény hatályát. Így ugyanis megvan a mód Irán “megbüntetésére”, ha visszatáncolna a megállapodásban foglaltak betartásától. A törvény meghosszabbítása ezúttal nem jár együtt a benne foglaltak módosításával.

Donald Trump megválasztott elnök a kampányában azt ígérte, hogy felmondja az iráni atomalkut, sőt azt mondta, egyik első dolga ez lesz, de megválasztása  óta finomított álláspontján: a megállapodás egyes pontjait tárgyaltatná újra.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás