Megvolt Putyin és Trump első telefonbeszélgetése

Vlagyimir Putyin orosz államfő hétfőn telefonon felhívta Donald Trump megválasztott amerikai elnököt, és a beszélgetésben mindketten hangsúlyozták, hogy aktívan együttműködnek az amerikai-orosz kapcsolatok normalizálása érdekében – jelentette be hétfőn késő este a Kreml sajtóosztálya.

Az orosz elnök jelezte, hogy kész partneri párbeszédet folytatni az új amerikai adminisztrációval. „Az orosz vezető ismételten gratulált Trumpnak az elnökválasztáson aratott győzelméhez, sok sikert kívánt neki választási programja megvalósításához, és kifejezte készségét arra, hogy az új adminisztrációval partneri párbeszédet épít ki, amelynek az egyenjogúságon, a kölcsönös tiszteleten és az egymás belügyeibe való be nem avatkozáson kell alapulnia” – tájékoztatott a Kreml.

A közlemény szerint Putyin és Trump egyetértett abban, hogy a kapcsolatokat a konstruktív együttműködés medrébe kell terelni, és megbízható alapokra kell helyezni, különösen a kereskedelmi-gazdasági komponensük fejlesztésével.

A hivatalos közlés szerint megállapodtak abban, hogy telefonon keresztül kapcsolatban maradnak, később pedig személyesen is találkoznak. A Kreml ezzel összefüggésben kiemelte: jövőre lesz az orosz-amerikai diplomáciai kapcsolatok felvételének 210. évfordulója, és ennek önmagában is arra kellene serkentenie a feleket, hogy visszatérjenek a gyakorlatias, kölcsönösen előnyös együttműködéshez, amely megfelelne mindkét állam érdekének, emellett javítaná a világ stabilitását és biztonságát is.

Első telefonbeszélgetésük során Putyin és Trump azonos véleményen volt azzal kapcsolatban, hogy szükség van erőfeszítéseik egyesítésére a nemzetközi terrorizmus elleni harcban – állt a Kreml közleményében, amely szerint az orosz államfő és a megválasztott amerikai elnök megvitatta a szíriai válság rendezésének kérdéseit is.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »