Clinton együttműködést ajánlott Trumpnak

Hillary Clinton, az amerikai elnökválasztáson alulmaradt jelölt együttműködést ígért a győztes Donald Trumpnak, és azt mondta: fontos, hogy az Egyesült Államok befogadó és nagylelkű ország legyen. 

Hillary Clinton kedden éjjel, amikor kiderült, hogy elveszítette az elnökválasztást, még nem jelent meg a nyilvánosság előtt, csak szerda délelőtt mondta el beszédét. Clinton előtt volt alelnökjelöltje, Tim Kaine virginiai politikus mondott rövid beszédet, amelyben méltatta Clinton eddigi munkásságát, s hangsúlyozta, hogy mindaz, amit eddig tett, kivált a családok és a gyermekek érdekében, maradandó érték.

Pódiumra lépve Hillary Clinton percekig nem jutott szóhoz: könnyezve és sírva ugyan, de hosszú percekig tapsoltak hívei, a volt elnökjelölt nem győzte köszönni a támogatásukat. Majd rövid, de érzelmekkel telített beszédet mondott.

Elmondta, hogy felajánlotta támogatását republikánus riválisának, Donald Trump megválasztott elnöknek, s reméli, hogy Trump sikeres elnöke lesz valamennyi amerikainak. „Ez nem az az eredmény, amelyre számítottunk, sajnálom, és fájdalmas, de a mi kampányunk nem egyetlen emberről, nem is egyetlen választásról szólt, hanem arról, hogy erős, befogadó és nagylelkű országot építsünk” – fogalmazott Clinton. Hangsúlyozta, hogy nyílt szívvel meg kell adni Trumpnak a lehetőséget, hogy sikeresen irányítsa az országot.

Hillary Clinton kitért rá, hogy az amerikai demokrácia sajátja, hogy a hatalomátadás békés és zökkenőmentes, és fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a törvényességet, az egyenlő jogokat és a vallásgyakorlás szabadságát tiszteletben kell tartani. „A mi állampolgári felelősségünk, hogy folytassuk a tisztességesebb Amerika felépítését” – fogalmazott.

S miután kifejezte háláját és köszönetét Barack Obama jelenlegi elnöknek és feleségének, még arra is volt gondja, hogy biztassa nőtársait. Megjegyezte: nagyon büszke rá, hogy az „élharcosuk lehetett”.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

Nagy Márton szerint nem lesz új bankadó

A bankszektorban extraprofit képződik, ami miatt indokolható lenne az eddigieknél nagyobb extraprofitadó kivetése, új bankadó bevezetése. Erre a pénzre viszont jelenleg a gazdaságnak nagyobb szüksége van, mint a költségvetésnek, emiatt a kormány azt várja el a bankoktól, hogy nagyobb erőfeszítéseket tegyenek a hitelezés helyreállítása érdekében.

Read More »

Szeptemberben is gyenge a német üzleti környezet

Az ifo konjunktúraindex szeptemberben a várt 85,2 pontnál jobb lett ugyan, 85,7 pont, de így is elmaradt az előző havi 85,8 ponttól. A csökkenés elsősorban az aktuális üzleti környezet romló megítélésének tulajdonítható, miközben a kilátások megítélése kevésbé bizonyult borúlátónak, mint az előző hónapban.

Read More »