Távozik a kínai pénzügyminiszter, de az ösztönző politika maradhat

A kínai parlament jóváhagyta hétfőn a kormány átalakítását, amelynek keretében három minisztérium, köztük a pénzügyi tárca élére is új vezető került. Elemzők arra számítanak, hogy az új pénzügyminiszter folytatja a gazdasági növekedést ösztönző expanzív fiskális politikát.

A Hszinhua kínai hírügynökség beszámolója szerint Lou Csi-vej pénzügyminiszter tisztségét egyik helyettese, Hsziao Csi-o veszi át.

Lou Csi-vej 2013 márciusa óta vezeti a pénzügyminisztériumot és több reformot hajtott végre, például szigorú ellenőrzés alá vonták a nyakig eladósodott helyi önkormányzatok kötvénykibocsátásait. Bár távozásának okát nem közölték, elemzők egybehangzóan úgy vélik, hogy életkora miatt válik meg a bársonyszéktől, ugyanis a miniszterek általában nyugdíjba vonulnak a 65. életévük betöltése után.

Utódja, az 59 éves Hsziao Csi-o 2007 és 2013 között az adóhivatal vezetője volt, így kinevezése után máris elindultak a találgatások, miszerint a kínai kormány az adórendszer átalakítására készül, és egyebek között feltehetően bevezeti az egész országra kiterjedő ingatlanadót, a költségvetési politikára ugyanakkor várhatóan nem lesz különösebb hatása a személycserének.

Hszi Csin-ping kínai elnök a múlt hónapban megerősítette, hogy jövőre folytatják a proaktív fiskális politikát, ragaszkodnak az óvatos monetáris politikához és fenntartják az ésszerűen magas likviditást, miközben figyelnek arra, hogy megakadályozzák az eszközbuborékok kialakulását és ellenőrzés alatt tartsák a pénzügyi kockázatokat.

A kínai költségvetés hiánya a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékára rúghat idén, szemben a 2015-ben elért 2,4 százalékkal. A jegybank egyes vezetői szerint a gazdasági növekedés hatékonyabb ösztönzésének érdekében a kormány hagyhatja, hogy a költségvetési kiadások tovább emelkedjenek és a hiány mértéke a GDP 4 és 5 százaléka közé ugorjon.

Forrás: MTI / Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

Leváltották Kim Dzsong Un jobb kezét

Phenjanban leváltották egyik tisztségéből Kim Jong Csolt, a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának alelnökét, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető jobb kezét, aki az utóbbi időben egyre fontosabb szerepet játszott a Dél-Koreával és az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásokon.

Read More »

Közelednek az álláspontok az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokon

A jövő héten Pekingben folytatódnak a legmagasabb szintű amerikai-kínai kereskedelmi egyeztetések. Larry Kudlow, az amerikai elnök gazdasági főtanácsadója kedden a nemzeti sajtóklubban tartott rendezvényen úgy nyilatkozott, hogy a két ország jelentős haladást ért el a tárgyalásokon, és "óvatosan optimista" egy megállapodás megkötésének esélyeit illetően.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás