Bulgáriában elnököt választanak és népszavaznak

Elnökválasztás kezdődött vasárnap Bulgáriában, a verseny szoros küzdelemben a jobbközép kormánypárt nyugati irányultságú és az ellenzéki szocialisták Moszkvával való szorosabb kapcsolatokat ígérő jelöltje között dőlhet el. Az elnökválasztással egyidejűleg több kérdésben népszavazást is tartanak.

A szavazóhelyiségek helyi idő szerint reggel hét órakor – közép-európai idő szerint reggel hat órakor – nyitottak meg és helyi idő szerint este nyolckor zárnak. Előzetes eredményekre már urnazárás után, a végleges eredményekre csak kedden lehet számítani.

Közvélemény-kutatások szerint a 21 jelölt egyike sem fog abszolút többséget szerezni az első fordulóban, így a választást a november 13-i második forduló dönti majd el, amikor a legtöbb szavazatot szerző jelölt kerül ki győztesen a versenyből.

A legesélyesebb jelöltnek a jobbközép kormánypárt, a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) politikusát, Cecka Cacseva jelenlegi parlamenti elnököt tartják. Amennyiben megválasztják, Cacseva lesz az első női politikus az államfői tisztségben.

A közvélemény-kutatók szerint legfőbb kihívója az ellenzéki Bolgár Szocialista Párt támogatásával induló független jelölt, Rumen Radev tábornok, akinek mintegy 22-23 százalékos támogatottsága a felmérések szerint 4-5 százalékkal marad el Cacseváétól.

Cacsevától a jelenlegi, európai irányultságú külpolitika folytatása várható, míg ellenfele – az európai elköteleződés fenntartása mellett – az Oroszországgal való kapcsolatok szorosabbra fűzését ígérte, s az Oroszországgal szemben a krími beavatkozás miatt hozott európai szankciók feloldása mellett érvel. Cacseva választási szereplését egyben a kormánypárttal szembeni választói elégedettség mutatójának is tartják. Bojko Boriszov kormányfő kijelentette, hogy ha a GERB jelöltje nem az első helyen végez az első fordulóban, akkor kormánya lemond. A választás eredménye azt is eldönti, hogy a januárban kezdődő soros európai uniós elnökség alatt ki tölti majd be az államfői tisztséget.

A választáson való részvétel – Bulgária történetében most először – kötelező a 6,8 millió választópolgár számára.

Az elnökválasztással egyidejűleg népszavazást is tartanak, ennek tárgya a választójog reformja és a pártok költségvetési támogatásának csökkentése.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »