Az ukránok 40%-a szeretne külföldön dolgozni

Az ukránok 30 százaléka készen áll arra, hogy végleg elhagyja hazáját, míg 40 százalékuk néhány évig szeretne külföldön dolgozni – derült ki abból a felmérésből, amelyet a Rejting ukrán kutatóintézet végzett, és amelynek eredményét Olekszij Antipovics, a szociológusokból álló csoport vezetője hétfőn ismertette kijevi sajtótájékoztatóján.

A közvélemény-kutatást szeptember második felében végezték a szakértők, egyik részében kétezer, véletlenszerűen kiválasztott embert kérdeztek meg, a másikban pedig olyanokat, akik már felkerestek vízumok beszerzésével foglalkozó központokat.

A végleg külföldre költözni vágyók többsége főként a nyugati és a középső országrészben lakó, fiatal vagy legfeljebb középkorú, megfelelő anyagi háttérrel rendelkező magasan képzett férfi – több mint felük azt válaszolta, hogy azért akarnak külföldre költözni, mert máshol jobb életkörülmények között élhetnének, több mint negyven százalékuk gyermekei számára akar jobb jövőt biztosítani, harminc százalékuk pedig Ukrajnában nem talál magának tudásának és képességeinek megfelelő munkát.

A megkérdezettek mintegy 40 százaléka viszont csak 1-5 év közötti időtartamra utazna ki külföldre dolgozni, a más országban munkát vállalni készülőknek pedig mintegy fele már dolgozott külföldön, azaz újra megpróbálna más országban elhelyezkedni.

A felmérésben részt vevők egyharmada jelenlegi szakmájában szeretne elhelyezkedni külföldön, minden ötödik megkérdezett készen áll átképzésre is, csaknem 40 százalékuk viszont bármilyen munkát elvállalna.

A kutatás nem terjedt ki arra, hogy konkrétan mely országokba szeretnének az ukránok ideiglenes munkavállalás vagy akár végleges letelepedés végett kiutazni. A fő célországok hagyományosan a nyugat-európai államok és az Egyesült Államok, viszont Kanadában már most jelentős lélekszámú ukrán diaszpóra él, továbbá az utóbbi években sok ukrán kapott állandó letelepedési engedélyt Csehországban.

A kijevi vezetés egyik legfőbb célkitűzése, hogy az ukrán állampolgárok vízummentesen utazhassanak az EU-tagországokba – Petro Porosenko ukrán elnök vasárnap kijelentette: Ukrajna ehhez minden feltételt teljesített, és biztos abban, hogy a vízummentességről szóló dokumentumot az Európai Parlament aláírja és ratifikálja a november 24-i EU-ukrán csúcstalálkozóig.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »