Meggondolták magukat a spanyol szocialisták, szavazás lesz

A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) vezetése úgy döntött vasárnap, hogy a párt képviselői tartózkodással segítsék Mariano Rajoy ügyvezető konzervatív miniszterelnök újraválasztását a parlamentben.

A lépés véget vethet az országban tíz hónapja uralkodó belpolitikai patthelyzetnek. Spanyolországban tavaly december óta nem sikerült kormányképes koalíciót alkotni, noha két parlamenti választást is tartottak.

A döntést a szocialista párt belső parlamentjeként működő szövetségi bizottság 139 tagja támogatta, míg a testület 96 tagja arra voksolt, hogy a szocialisták továbbra is utasítsák el a konzervatív kormány megalakulását, még akkor is, ha ez újabb parlamenti választásokat von maga után.

A szavazást megelőző zárt vitában 54-en szólaltak fel. A spanyol sajtóban megjelent, kiszivárgott információk szerint a parlamenti tartózkodás mellett érvelők azt hangsúlyozták: egy konzervatív kormány a kisebbik rossz ahhoz képest, hogy milyen károkat okozna az országnak, és a népszerűségéből folyamatosan veszítő szocialista pártnak, ha újra, egy éven belül harmadszor választásokat kellene tartani Spanyolországban.

A tartózkodást ellenzők azzal érveltek, hogy a megalakuló konzervatív kormány gyenge, és döntéshozatalra képtelen lesz, ezért hamarosan úgyis elkerülhetetlen lesz, hogy megint választásokat kelljen kiírni. Elhangzott az is, hogy a szocialisták nem köteleződhetnek el az elveikkel összeegyeztethetetlen, a konzervatív Néppárttól várható döntések mellett.

A spanyol szocialista pártban az elmúlt hetekben belső válságot okozott, hogy milyen közös álláspontot alakítsanak ki a miniszterelnök-választásról. Pedro Sánchez, a párt főtitkára, aki elszánt ellenzője kezdetektől a konzervatívokkal való együttműködésnek, október 1-jén kényszerült lemondásra, miután a szövetségi bizottság leszavazta álláspontját. A pártot azóta, egy ideiglenes ügyvezető testület irányítja.

A spanyol parlament várhatóan a jövő héten szavaz a miniszterelnök személyéről, mert ha október 31-ig nem lesz új kormányfő az ország élén, a jogszabályok szerint ismét választásokat kell kiírni.

A miniszterelnök-választás első körében abszolút többségre, a 350 fős parlament 176 képviselőjének támogatására van szükség a sikerhez, ellenkező esetben újabb voksolást kell tartani, amelyen már elegendő a szavazásban résztvevő képviselők egyszerű többsége. A szocialista párt tartózkodása itt segítheti kormányra Mariano Rajoyt, aki összesen 170 igen szavazatot tudhat magáénak a konzervatív Néppártnak (PP), a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középpártnak, és a Kanári-szigeteki Koalíciónak köszönhetően.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Még mindig a Fed döntéseit emésztik a piacok

Pici elmozdulásokkal, vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék pénteken. Nem várható olyan adat vagy esemény, amely új irányt diktálhatna a piacoknak, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve hangnemének szigorodása meglepetést okozott a hét második felében.

Read More »