Új helikoptertendert ír ki a lengyel nemzetvédelmi tárca

A lengyel kormányzó párt a lengyel korrupció elleni hivatalhoz (CBA) fordul azok miatt a tárgyalások miatt, amelyeket az előző kormány katonai helikopterek vásárlásáról folytatott az Airbus Helicopters francia céggel – jelentette be kedden a Jog és Igazságosság (PiS) párt egyik képviselője.

A feljelentés azzal függ össze, hogy az illetékes lengyel hatóságok október elején lezárták az Airbus Helicopterszel folytatott tárgyalásokat 50 Caracal típusú helikopter összesen 2,53 milliárd euró értékű megvásárlásáról, ehelyett 21 Black Hawk típusú amerikai harci helikopter beszerzését, valamint új tender kiírását helyezték kilátásba.

Michal Dworczyk, a PiS képviselője kedden a TVP Info lengyel közszolgálati televíziónak nyilatkozva felidézte Aleksander Kwasniewski volt lengyel államfőnek az ügylet megszakításának hátterére vonatkozó előző napi kijelentését.

Kwasniewski, aki a jelenleg parlamenten kívüli Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) jelöltjeként 1995-től tíz éven át töltötte be az államfői posztot, a Radio Zet kereskedelmi rádiónak nyilatkozva elmondta: a Polgári Platform (PO) és a Lengyel Parasztpárt (PSL) tavaly októberig kormányzó koalíciója „az Európai Unió és a NATO keretében kötött úriemberi megállapodás keretében” döntött 2015 áprilisában arról, hogy a légvédelmi rendszer megerősítését célzó tender utolsó fázisában éppen a francia helikoptergyártóval tárgyal.

Kwasniewski szerint a Lengyelországgal kötendő ügylet részben kárpótolta volna Franciaországot azért, hogy az ukrán válságra való tekintettel 2015 elején lemondott arról, hogy Oroszországnak eladja a korábban megrendelt két Mistral típusú francia hadihajót.

„Amennyiben egy komoly politikus azt mondja, hogy a tendert gyakorlatilag előre eldöntötték, komoly ok van rá, hogy a CBA ellenőrizze az egész eljárást” – reagált Kwasniewski kijelentésére Dworczyk.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A lengyel nemzetvédelmi tárca műveleti központjának igazgatóhelyettese, Beata Perkowska kedden egy sajtóértekezleten azzal vádolta meg a PO-PSL koalíciót, hogy az általa kiírt pályázat „kezdettől fogva előnyös helyzetbe hozta a Caracal helikoptereket”, és hogy Tomasz Siemoniak volt nemzetvédelmi miniszter „jogellenesen változtatott a tender taktikai-műszaki feltételein”.

A PO viszont ügyészségi panaszt nyújtott be kedden a helikoptervásárlás ügyében. Andrzej Halicki képviselő sajtóértekezletén úgy értékelte: a francia gyártóval folytatott tárgyalások megszakítása csökkenti Lengyelország biztonságát, megnehezíti a lengyel hadsereg feladatainak teljesítését. A panasz azokra a sajtóértesülésekre is utal, melyek szerint Antoni Macierewicz jelenlegi nemzetvédelmi miniszter kapcsolatban áll az amerikai Sikorsky helikoptergyártó egyik lobbistájával.

A lengyel nemzetvédelmi tárca kedden bejelentette, hogy egy új, 230 millió euró értékű tendert ír ki újabb helikopterek beszerzésére, s az előzetes tárgyalásokhoz ugyanazt a három gyártót – a francia Airbus Helicopters mellett az amerikai Sikorsky repülőgépgyártót, valamint az olasz Leonardo céget – hívták meg, amelyek a legutóbbi eljárásban is részt vettek.

A lengyel nemzetvédelmi miniszter a múlt héten kilátásba helyezte: a lengyel hadsereg számára belátható időn belül összesen 50-70 új helikoptert vásárolnának. Az új tender kiírásával kapcsolatban nem közölték kedden, hogy abban hány helikopter beszerzését tervezik.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »