A törökök sem akarnak kimaradni a moszuli hadműveletből

Törökország nem maradhat ki a moszuli hadműveletből, és ott ül majd a tárgyalóasztalnál is – hangoztatta Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Isztambulban.

Az államfő kifejtette: Törökországot azért akarják távol tartani a katonai beavatkozástól, mert meg akarja akadályozni, hogy Észak-Irakban az Iszlám Állam elleni küzdelem ürügyén egymásnak essenek a különféle muszlim felekezetek. Törökország szerint ugyanis a síita többség Észak-Irak etnikai összetételének megváltoztatását tervezi, és elkerülhetetlen az összeütközés a síita haderő és a helyi szunniták között.

Erdogan hangsúlyozta: a török-iraki határ 350 kilométer hosszú, és „kizárt”, hogy Ankara kimaradjon az offenzívából. Egy olyan beavatkozásért, amelyben Törökország nem vesz részt, nem is felelős – hívta fel a figyelmet.

Numan Kurtulmus török miniszterelnök-helyettes a minisztertanács hétfői ülését követő sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy a moszuli hadművelethez mintegy háromezer iraki szunnita önkéntes csatlakozott abból a közel négyezerből, akit a török haderő képzett ki és fegyverzett fel tavaly december óta az észak-iraki Basikában.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »