Folytatódnak a tárgyalások a szíriai fegyverszünetről

Az Egyesült Államok és Oroszország képviselői további tárgyalásokat készülnek folytatni, miután teljes kudarcba fulladt a tűzszünetről történő előző megállapodás.

John Kerry amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szombati találkozójukon ismét a szíriai válság rendezéséről tárgyalnak – három héttel az aprólékosan kidolgozott fegyverszünetről kötött megállapodás kudarca után, melyet sokan a béke érdekében tett utolsó esélynek tekintettek idén. A tűzszünet megszűnése után ugyanis a szíriai kormány orosz támogatással azonnal támadást indított Aleppo ellenzékiek által uralt városrészei ellen.

Mióta sikertelenné vált az orosz-amerikai együttműködés, hogy véget vessenek a szíriai háborúnak, amerikai tisztviselők folyamatosan új ötleteken dolgoznak, melyek közül több megvitatásra kerül a tárgyalások során. Kerry hangsúlyozottan kerüli az új kétoldalú vitákat Lavrovval, és a török, szaúdi, katari, iráni, jordániai és egyiptomi külügyminiszterek meghívása a svájci Lausanne-ben rendezett találkozóra reményei szerint szélesíti majd mindenki látókörét az új felek bevonása által.

Bár a folyamat hosszú és nehézkes, valamint az új tárgyalások nem fognak azonnali megoldást hozni, mégis jó alapot adhatnak egy új eljárás megkezdéséhez.

  • Korábban írtuk:

Forrás: Reuters

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »