Reális esély van a Fed decemberi kamatemelésére

Erősítette a piac kamatemelési várakozásait az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szeptemberi kamatdöntő ülésének szerdán este közzétett jegyzőkönyve.

A ma közzétett jegyzőkönyv szerint a Fed monetáris politikai döntéshozó testülete megosztott volt a kamatemelést illetően, a 10 szavazati joggal rendelkező tag közül hárman már szeptemberben is az emelésre szavaztak, így egyre nagyobb az esély arra, hogy a Fed még idén – várhatóan decemberben – tényleg kamatot emel.

A nyíltpiaci bizottság (FOMC) számos tagja az elmúlt hónapok kedvező gazdasági fejleményeire hivatkozva a kamatemelés „viszonylag hamar” történő folytatása mellett érvelt, a kamattartó döntés javára végül a céltól még mindig messze elmaradó infláció és a viszonylag alacsony béremelkedési nyomás billentette a mérleget.

Az ülésen 17 monetáris politikai döntéshozó vett részt, közülük 10 rendelkezett szavazati joggal. A szavazó és nem szavazó tagok között egyaránt voltak a kamatemelést és a kamat tartását támogató vélemények.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Elemzői várakozások szerint a Fed következő, novemberi ülésén az elnökválasztásra való tekintettel tartózkodik majd monetáris politikai eszközök alkalmazásától, a decemberi ülésen azonban már nagy valószínűséggel kamatot emel.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »