Hatalmas összeget ígér a menekülteknek a milliárdos

Soros György amerikai üzletember – aki a több mint 50 országban működő társadalmi szervezeteket támogató nemzetközi alapítványáról is ismert – 500 millió dollárral kíván hozzájárulni a menekültek megsegítéséhez világszerte.

„Olyan újonnan induló vállalkozásokat és szociális kezdeményezéseket szeretnénk befektetésekkel támogatni, melyeket maguk a migránsok alapítottak. A beruházások célja, hogy ezek a vállalkozások sikeresek lehessenek.” – nyilatkozta Soros kedden.

A beruházások az üzletember nonprofit szervezeteinek tulajdonában fognak állni, és a profit a Nyílt Társadalom Alapítványok hálózatához fog befolyni. Ebből a pénzből többek között olyan tervezeteket és programokat kívánnak támogatni, melyek a menekültek javát szolgálják. Soros olyan szervezetekkel kíván együttműködni a projektben, mint az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága és a Nemzetközi Menekültügyi Bizottság.

Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa elmondása szerint szervezete támogatja Soros kezdeményezését, mert ezek a beruházások egyértelműen segítenek majd a menekülteknek önellátóvá válni, illetve a befogadó közösségeknek is megkönnyítik az életét.

Korábban írtuk: Obama: Eposzi léptékű válsággal nézünk szembe

Forrás: Bloomberg

Felkapott hírek

Friss hírek

Állami megrendelésekkel egyengetik a Boeing útját

Hiperszonikus fegyverek hordozására alkalmas F-15EX típusú vadászgépeket rendelt meg az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon a Boeing cégtől - közölte maga az amerikai repülőgépgyártó vállalat. Az ügylet hosszabb távon 23 milliárd dollárt hozhat a 737 MAX-ok kiesése és a koronavírus hatásai miatt szenvedő cégnek.

Read More »

12.600 pont alá esett a DAX a kiábrándító ZEW-adatokra

Alacsonyabban forognak ma az európai részvények - a világpiaci hangulat még tegnap kezdett el romlani, miután Kalifornia bejelentette, hogy betiltja a zárt területeken történő vendéglátást és bezáratja a mozikat. A TUI úgy döntött, hogy törli a Svédországba és Lisszabonba tervezett utakat az alacsony keresletre és a hatóságok által bevezetett korlátozásokra reagálva.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás