Jövő júniusban mégis megszűnnek a roamingdíjak

A kapott éles kritikák miatt két hete visszavonta a roaming díjak eltörlésére tett javaslatát az Európai Bizottság – most itt az új, módosított javaslat, melyben már nem szerepelnek az ellenállást kiváltó volumen- és időkorlátok.

Jean-Claude Juncker elnöknek az Unió helyzetét értékelő beszédében tett bejelentésével összhangban az Európai Bizottság ma megvitatta a roaming díjak megszüntetésére vonatkozó, 2017 júniusáig bevezetendő szabályok módosítását.

A testület azt tartotta szem előtt, hogy miként kerülhetőek el a roaming díjak megszüntetésével kapcsolatos visszaélések. A méltányos használat elvének új megközelítése értelmében a biztosok egyetértettek abban, hogy a fogyasztókat ne terhelje időbeli vagy volumenkorlátozás a külföldi telefonhasználat során. A módosításba ugyanakkor olyan mechanizmus került, mely védi a szolgáltatókat a potenciális visszaélésekkel szemben, így például a hazai és külföldi forgalom arányára vonatkozóan lesznek megkötések.

  • Kapcsolódó cikkünk:

A ma megvitatott szabálytervezet értelmében amennyiben a mobiltulajdonos előfizetéssel rendelkezik a lakóhelye szerinti országban, vagy egy másikban, amelyhez erős kötődést tud felmutatni (pl. határmenti ingázók, gyakorta otthon tartózkodó külföldi munkavállalók, Erasmus-hallgatók), az összes többi tagországban a belföldi használattal megegyezően veheti igénybe a szolgáltatásokat, azaz nem kell külön roaming díjat fizetnie a hívásokra, SMS-ekre vagy a mobil internethasználatra. A fogyasztók ezen felül külföldi utazásaik során is teljeskörűen hozzáférhetnek majd előfizetési csomagjuk többi szolgáltatásához (pl. havi adatcsomag).

A biztosi testület az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testülete, a tagállamok, valamint az érdekelt felek visszajelzéseit figyelembe véve várhatóan december 15. előtt elfogadja a javaslat végleges változatát.

Forrás: Európai Bizottság

Felkapott hírek

Friss hírek

Még rosszabb munkanélküliségi adatot hozhat a jövő hét az USA-ban

A tegnap közzétett heti munkanélküliségi adat az Egyesült Államokban közel ötszöröse volt a korábban valaha regisztrált legmagasabb értéknek, de egyes vélemények szerint jövő héten még rosszabbra fordulhat helyzet. Egyes államokban annyira leterhelődtek a hivatali rendszerek, hogy a múlt héten leadott adatok még nem tartalmazzák az összes beadott kérelmet.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás