Fiatal szavazókkal bővül a decemberi osztrák államfőválasztás

December 4-én tartják az államfőválasztás korábban elhalasztott második fordulóját az osztrák parlament szerdai határozata szerint.

Az osztrák belügyminiszter múlt héten jelentette be hivatalosan, hogy későbbre halasztják az államfőválasztás második, eredetileg október 2-ra kitűzött fordulóját, mert a szavazáshoz használt borítékok ragasztása nem volt megfelelő.

Az új, december 4-i időpontot Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter a parlamenti pártok frakcióvezetőivel közösen tűzte ki a múlt héten, a parlament pedig ma döntött hivatalosan a szavazás pontos időpontjáról.

A szavazás elhalasztását az osztrák kormánykoalíciót alkotó Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és az Osztrák Néppárt (ÖVP), valamint két ellenzéki párt, a Zöldek és a NEOS támogatta. A szintén ellenzékben lévő Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és a Stronach Csapata (Team Stronach) ellene szavazott.

Az elhalasztás mellett a választási névjegyzék aktualizálásáról is döntöttek, eszerint az is részt vehet majd a december 4-én tartandó választáson, aki addig betölti a 16. életévét, azonban a tavaszi első fordulónál még nem volt jogosult a szavazásra.

Heinz-Christian Strache, az FPÖ elnöke az osztrák alkotmánybíróság „szegénységi bizonyítványának” és az ország belpolitikai és nemzetközi felsülésének nevezte a választás megismétlését. Strache a hibás szavazócédulák legyártása miatt a belügyminisztériumban végrehajtott személyi felelősségre vonást szorgalmazta.

Az elnökválasztás második fordulóját azért kell megismételni, mert az alkotmánybíróság az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) indítványa alapján megsemmisítette a májusi második forduló eredményét. Akkor szoros küzdelemben Alexander Van der Bellen, a Zöldek által támogatott független államfőjelölt alig több, mint 31 ezer szavazattal megelőzte Norbert Hofert, az FPÖ jelöltjét.

Forrás: MTI

Friss hírek