EB: a lengyel kiskereskedelmi adó ellentétes lehet az uniós szabályozással

Lengyelország az Európai Bizottság által ellene elindított eljárásra reagálva felfüggeszti a kiskereskedelmi adó behajtását, és új, a nagyterületű boltokat megadóztató törvénymódosítást fogad el – közölte Pawel Szalamacha lengyel pénzügyminiszter keddi varsói sajtóértekezletén.

Az EB hétfőn vonta vizsgálat alá az új lengyel különadót, és megtiltotta a beszedését, amíg az eljárás le nem zárul. Brüsszel szerint az adó ellentétes lehet a burkolt állami támogatást tiltó európai uniós szabályozással.

Az adó progresszív: havi 17 millió zloty (1,2 milliárd forint) alatti árbevételnél nulla az adókulcs, havi 17 és 170 millió zloty között 0,8 százalék, havi 170 millió zloty fölött 1,4 százalék.

A lengyel miniszter bejelentette:  a kereskedelmi adó más formáját előíró jogszabály 2017 januárjától lépne életbe, a jövő évi lengyel költségvetést ennek megfelelően módosítják. Az új törvényt – melynek részleteit a miniszter nem árulta el – a lengyel kormány keddi ülésén vitatják meg, majd a parlament elé terjesztik.

Szalamacha szerint a kiskereskedelmi adó behajtásának felfüggesztése nem lesz hatással az idei költségvetés teljesítésére. A szeptembertől érvényes, a kiskereskedelmi adó behajtását előíró, most felfüggesztett törvénytől évi 1,5 milliárd zlotyt (0,35 milliárd euró) érő költségvetési bevételt vártak.

A miniszter úgy értékelte: az EB “tisztán politikai döntés” alapján indította el az eljárást, “támogatva ezzel a nemzetközi nagycégeket, melyek kerülik a lengyelországi adófizetést“. Rámutatott: a lengyel kiskereskedelmi adó megfelel az EB által szorgalmazott alapelvnek, miszerint az adót ott kell fizetni, ahol a nyereség képződik. Azt, hogy a brüsszeli testület az adó progresszív formáját burkolt állami támogatásnak értelmezte, Szalamacha úgy kommentálta:  a progresszív adózás “az adórendszerek egyik állandó eleme, mely figyelembe veszi az adózóna a cég fejlődésétől függő fizetőképességét.”

Az EB “visszaélt hatáskörével”, hétfői döntése “a növekvő brüsszeli centralizmus” megnyilvánulása – vélte a lengyel pénzügyminiszter, és kilátásba helyezte: amennyiben a Brüsszel által elindított eljárás végső eredménye negatív lesz, Varsó az Európai Bírósághoz fordul.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Érkezik a Huawei első Google-mentes okostelefonja

A Huawei csütörtökön, a németországi Münchenben bemutatta az első olyan okostelefonját, amely Google-alkalmazások nélkül működik. A kínai technológiai társaság az amerikai kereskedelmi minisztérium kilátásba helyezett korlátozásai miatt fejlesztette az új készüléket az amerikai Google szolgáltatásai nélkül.

Read More »

Engedett a horvát kormány, visszaállítják a megemelt nyugdíjkorhatárt

A horvát kormány teljes egészében elfogadja a népszavazás kiírását kezdeményező szakszervezetek követelését, és visszaállítja a 67 évre megemelt nyugdíjkorhatárt 65 évre, továbbá törvénymódosítási javaslatot nyújt be, hogy azok, akik ezt szeretnék, 65 év felett is dolgozhassanak - jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő a csütörtöki kormányülésen.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás