Erősebb és gyorsabb akkumulátort mutatott be a Tesla

A Tesla bemutatta továbbfejlesztett akkumulátorcsomagját, melyek a forgalmazott autóikhoz rendelhetőek – a módosítással nőtt a hatótávolság és a gyorsulási értékek is javultak. 

A P100D Model S az új csomaggal már 2,5 másodperc alatt teljesíti a 0-60 mérföldes sprintet, amivel olyan – nagyságrendekkel drágább – sportautókkal került egy ligába, mint a LaFerrari, a Porsche 918 Spyder vagy a Bugatti Veyron Grand Sport Vitesse. A korábbi csúcsmodell, a P90D még „csak” 3,1 másodperces gyorsulást produkált.

Tesla_S
A nagyobb felépítésű SUV, a Model X 2,9 másodperc alatt futja a fenti sprintet (korábbi érték 3,8 másodperc), de talán még fontosabb, hogy mindkét modellnek jelentsen nőtt a hatótávolsága is. A Model S a korábbi 270 mérfölddel szemben már 315 mérföldet bír egy töltéssel, míg a Model X hatótávja 250-ről 289 mérföldre javult.

Érdekes információ, hogy bár ezeket az értékeket kilométerre átszámolva 504, illetve 462 km adódik, az európai katalógusokban mégsem ez az adat fog szerepelni, ugyanis az európai mérési szabvány sokkal megengedőbb, mint az amerikai. A hivatalos európai hatótávolság a Model S esetében 613 km, a Model X esetében pedig 542 km – ugyanakkor a tényleges használatra vonatkozóan valószínűleg érdemesebb az amerikai adattal kalkulálni.

Elon Musk elmondása szerint a legújabb fejlesztéssel elérték a jelenlegi akkumulátorcellák kapacitásának határát és a Model3 indításakor már egy újabb, még nagyobb teljesítményű akkumulátorral fognak dolgozni, amit a teljes modellpalettában bevezetnek.

Ugyanakkor hatótávolság tekintetében a jelenlegi verzióban is van még némi tartalék, a P100D modellek ugyanis kifejezetten a sportosságra, a gyorsulásra vannak kihegyezve – ha ugyanezt a csomagot az olcsóbb modellekben takarékosabbra hangolják, akár a 350 mérföldes hatótávolság is elérhető lehet.

Forrás: Bloomberg

Friss hírek