Törökország továbbra is részt vesz az IÁ elleni harcban

Ankara a július 15-i puccskísérlet után is töretlenül részt vesz az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet elleni hadműveletekben az Egyesült Államok vezette, terrorizmusellenes koalíció oldalán – jelentette be Fikri Isik védelmi miniszter pénteken a Habertürk török hírtelevíziónak adott interjújában.

Kifejtette: Törökország a NATO tagja, de ez nem jelenti azt, hogy ne kereshetné az együttműködési lehetőségeket a szövetségen kívüli országokkal is. Ankara és Moszkva közeli kapcsolata sem a NATO-val, sem más országokkal szembeni fellépésnek nem minősül – emelte ki a miniszter.

Törökország rendelkezik a NATO második legnagyobb haderejével, amelytől a hatalomátvételi incidenssel összefüggésben eddig összesen 3185 katonát bocsátották el, köztük 151 tábornokot és tengernagyot – számolt be róla Isik. Bejelentette: első lépésként a menesztett 265 pilóta helyére vesznek fel újakat, mert a megmaradt létszám elégséges ugyan, de elmarad a kívánatostól.

A miniszter továbbá arról is beszélt, hogy az ankarai és az isztambuli helyőrségeket legkésőbb szeptember 15-ig elköltöztetik, az érintett területek pedig közösségi terekké válnak, így az Ankara mellett fekvő Akinci légitámaszpontot például, amely a puccskísérlet egyik fő bázisa volt, „demokráciaparkká” alakítják át.

Forrás: MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »