216 török puccsista még mindig menekülőben

Tíz külföldi állampolgár ellen indult jogi eljárás Törökországban a július 15-i puccskísérlettel összefüggésben – számolt be róla Numan Kurtulmus miniszterelnök-helyettes hétfőn Ankarában a minisztertanács ülése utáni sajtótájékoztatón.

Kurtulmus kifejtette: közülük 4 embert bírósági döntés alapján előzetes letartóztatásba helyeztek.

A német külügyminisztérium pénteken közölte, hogy több napja őrizetben tartanak egy német állampolgárságú nőt Törökországban, amiért kapcsolatban áll a puccskísérlet megszervezésével vádolt Fethullah Güllen hitszónok mozgalmával.

A török miniszterelnök-helyettes arról is beszélt, hogy 216 puccsista, köztük 186 katona, valamint 30 csendőr még mindig menekülőben van az erőszakos hatalomátvételi kísérletet követő felelősségre vonás elől. 9 szökevény tábornoki rangú – tette hozzá Kurtulmus.

A politikus továbbá bejelentette, hogy a kormány feloldja azt a július 18-i rendeletet, amelynek értelmében határozatlan időre felfüggesztették több mint hárommillió török közalkalmazott éves szabadságát. Az intézkedés következtében a szabadságukat töltő tisztségviselőknek a lehető leghamarabb vissza kellett térniük munkahelyükre.

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »