USA elnökválasztás: megvan a harmadik elnökjelölt

Jill Steint választották az amerikai Zöld Párt elnökjelöltjévé a párt houstoni konvencióján.

A 66 éves orvosnő, megköszönve a jelöltséget, leszögezte: a Zöld Párt az egyetlen párt az Egyesült Államokban, amely “a népből, a nép által és a népért” van. Ezzel a megfogalmazással Stein Abraham Lincoln híres gettysburgi beszédére célzott, amelyben Lincoln olyan kormányról beszélt, amely “a népből van, a nép választja és a népért dolgozik.

A Zöld Párt progresszív pártként határozza meg magát, amely a környezet hatékony védelméért és a társadalmi igazságosságért harcol. A jelöltséget elfogadó beszédében Jill Stein hosszan méltatta Bernie Sanders szenátort, Hillary Clinton demokrata elnökjelölt pártbeli vetélytársát és háláját fejezte ki azért a “politikai forradalomért”, amelyet szerinte Sanders szenátor a pártelit politikai intézményrendszere, különösen a Demokrata Országos Bizottság (pártjának vezető szerve) ellen vívott. Stein a Zöld Párt szövetségesének mondta Bernie Sanders mozgalmát.

jill-stein_980

Amerikai sajtójelentések szerint Sanders sok híve nem hajlandó Hillary Clintont támogatni, ők a Zöld Párthoz pártoltak, és nagy lélekszámban voltak jelen a texasi Houstonban tartott és vasárnap záruló pártkonvención. A pártgyűlésen a hívek jelszava az, hogy “Jillt és nem Hillt!”, vagyis Jill Steint és nem Hillary Clintont ajánlják az amerikai választók figyelmébe.

A párt támogatottsága azonban nem túl magas. Az NBC televízió és a The Wall Street Journal című lap közös közvélemény-kutatása szerint a választók öt százaléka voksol rá. A The Washington Post politikai elemzője pedig megjegyzi: a párt küszködik, hogy az úgynevezett progresszív szavazótábort magához vonzza.

A tervek szerint a CNN hírtelevízió augusztus 17-én esti politikai vitaműsort szentel a Zöld Pártnak és vezetőjének.

Utoljára tizenhat évvel ezelőtt figyeltek az amerikaiak a Zöld Pártra: 2000-ben ugyanis Ralph Nader, a párt akkori elnökjelöltje feltűnően sikeres kampányt folytatott, sok híresség támogatta őt, ám az őszi elnökválasztáson a három százalékot sem érte el. Szereplése azonban arra elegendő volt, hogy “elvegye” a szavazatokat a demokrata elnökjelölttől, Al Gore-tól, és lehetővé tegye a republikánus George W. Bush győzelmét.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Merkel nem akar újabb országos zárlatot

Mindenképpen újabb országos zárlat nélkül kell megfékezni a koronavírus-járvány erősödését Németországban, ezért térségi és helyi szintre kell helyezni a védekezés súlypontját - mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben, a tartományi kormányfőkkel folytatott megbeszélése után.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás