Rekord alacsony volt júliusban a munkanélküliségi ráta Spanyolországban

Júliusban 2,2 százalékkal, mintegy 84 ezerrel csökkent a regisztrált munkanélküliek száma Spanyolországban, ahol a folyamatosan csökkenő tendencia már ötödik hónapja tart – közölte a spanyol munkaügyi minisztérium kedden.

Az idén az év első három hónapjában 21 százalékos munkanélküliségi rátát állapított meg a spanyol statisztikai hivatal (INE), ami a második negyedévben 20 százalékra csökkent.

A dél-európai ország munkaügyi központjaiban nyilvántartott munkanélküliek száma 3,68 millió volt az év hetedik hónapjában, 2009 augusztusa óta nem mértek ilyen alacsony adatot.

A számok minden ágazatban csökkenést mutatnak: a legnagyobb mértékben, több mint 51 ezerrel a szolgáltatások területén csökkent, majd a sorban az építőipar következik, ahol több mint 10 ezerrel lett kevesebb munkanélküli.

Területi bontásban, a legnagyobb mértékű munkanélküliséggel küzdő dél-spanyolországi Andalúziában sikerült leginkább, több mint 23 ezerrel csökkenteni az állás nélküliek számát. A második helyen az északi Galícia következik 11 ezres csökkenéssel.

A munkaügyi minisztérium jelentése kitért arra is, hogy júliusban mintegy 1,8 millió munkaszerződést kötöttek, amelyből több mint 1,6 millió határozott idejű.

Spanyolországban jelenleg a munkavállalók többségét határozott munkaszerződések alapján foglalkoztatják, a határozatlan idejű szerződések aránya alacsony.

Az európai országok közül még minidig Spanyolországban a második legmagasabb a munkanélküliség, mindössze Görögországban nagyobb. A gazdasági válság óta folyamatosan ezt tekintik az ország első számú problémájának, amit tavaly sikerült rekordmértékben csökkenteni: a 2015-ös munkanélküliségi ráta 20,9 százalék volt, míg egy évvel korábban még 23,7 százalékon állt.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »