A török nép a halálbüntetés visszaállítását akarja

„A török nép a halálbüntetés visszaállítását akarja, az ország vezetőinek pedig meg kell hallgatniuk őket” – jelentette ki Tayyip Erdogan államfő annak ellenére, hogy ez azonnal véget vetne Ankara EU-csatlakozási kísérletének.

„Mit mondanak a török emberek?” – tette fel a kérdést Erdogan az ARD német közszolgálati televíziónak adott interjújában. „Ők a halálbüntetés újbóli bevezetését akarják. Nekünk pedig mint kormánynak, hallgatnunk kell arra, mit mondanak. Nem mondhatjuk, hogy ez minket nem érdekel” – vélekedett Erdogan.

erdogan

Forrás: Reuters

Korábban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke világossá tette, hogy ha Törökország visszaállítja a halálbüntetést – amit a török vezetőség szerint mindenképp meg kell fontolni, lévén „válaszolni kell a nép akaratára”, – azonnal megszakadnak a csatlakozási tárgyalások az Európai Unióval.

A török elnök közölte: Ankara tartja magát az unióval márciusban kötött migrációs megállapodáshoz, de úgy érzi, az EU nem teljesíti azt, amit vállalt. A török államfő szerint az EU nem biztosítja a menekültek ellátásához megígért támogatásokat.

  • Korábbi cikkeink a témában:

Forrás: Reuters

Friss hírek