Életfogytig börtönt kapott korrupció miatt a volt kínai tábornok

Korrupció miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte hétfőn egy katonai bíróság Kína egykor volt nagyhatalmú tábornokát, a Központi Katonai Bizottság (KKB) volt alelnökét, Kuo Po-hsziungot – jelentette a kínai állami média.

Kuót megfosztották katonai rendfokozatától, elkobozták személyes vagyonát; illegálisan megszerzett vagyona és egyéb tárgyak az államkincstárhoz kerültek. Ügyében zárt tárgyalást tartottak, mivel katonai titkok is szóba kerültek.

A 74 éves katonai vezető 2012-ben távozott a KKB-ban tíz éven át betöltött posztjáról, tavaly ősszel indítottak eljárást ellene, hónapokkal később megfosztották több mint fél évszázados párttagságától, majd a katonai ügyészség vette kezébe az ügyét.

A nyomozás során megállapították, hogy visszaélt a beosztásával, előléptetésekhez és egyéb kedvezményekhez juttatott másokat nagy összegekért cserébe. Az ellenszolgáltatást személyesen és családtagjai révén fogadta el. Fia, Kuo Csen-kang dandártábornok ellen tavaly óta ugyancsak eljárás van folyamatban.

Az idős férfi az ítélethirdetés után elismerte bűnösségét, sajnálatát fejezte ki tettei miatt és elfogadta a verdiktet, vagyis nem fog fellebbezni – jelentette a Hszinhua állami hírügynökség.

A korrupció elleni harc során a kínai igazságszolgáltatás elé került vezetők között eddig Kuo a legmagasabb beosztású katona.

A kínai Védelmi Minisztérium honlapján közzétett jegyzet szerint a vesztegetés elleni harc „élet-halál kérdése” a hadsereg számára. Mint fogalmaztak, a korrupció a legsúlyosabb fenyegetés, amivel a (kommunista) pártnak szembe kell néznie, és amely egyúttal „megöli a hadsereg harckészültségét”.

Kommentátorok szerint Kuo bíróság elé állítása és az ügyében született ítélet Hszi Csin-ping elnök-pártfőtitkár eltökéltségét fejezi ki a korrupció elleni küzdelemben és azt sugallja, hogy a büntetés alól senki nem vonhatja ki magát.

Forrás: MTI

Friss hírek