Svéd pályázat az ENSZ Biztonsági Tanácsába

Már csak egy nap van hátra a svédek számára kulcsfontosságú szavazásig, amely eldönti, hogy Svédország ott lehet-e 2017-ben az ENSZ Biztonsági Tanácsában. A svédek az olaszokkal és a hollandokkal vetélkednek az ENSZ BT-tagságért.

A svédek kampánya az utolsó pillanatig folyik New Yorkban, ahol holnap eldől, hogy Svédország bekerül-e a világ egyik legfontosabb döntéshozó testületébe – az ENSZ Biztonsági Tanácsába (BT).

A BT-be való bekerülésért komoly vetélkedés zajlik: a nyugat-európai országcsoportból ugyanis a svédek, az olaszok és a hollandok is arra pályáznak, hogy a 2017-18-as időszakban megszerezzenek egy nem állandó helyet a testületben.

A skandináv ország miniszterelnöke – Stefan Löfven – már az új kormánya bemutatásának napján jelezte, hogy az ENSZ BT-s pályázaton „aktívan” fognak dolgozni.

A svéd külügyminiszter tavaly februárban úgy fogalmazott, hogy a pályázat „egy konkrét kifejezése a svéd kormány azon akaratának, hogy befolyást gyakoroljon a világpolitikára”.

A svédek kampánya 2015 februárjában kezdődött, és úgy mutatta be a skandináv országot, mint egy globális kötelezettséget vállaló „független hangot”, amely utoljára húsz éve szólalhatott meg a Biztonsági Tanácsban.

A kampány szlogenjéül választott „Globális kötelezettségvállalás – Független hang”-ot azonban több kritika érte, így azt 2015. május 1-én visszavonták.

A visszavonás után a svédek tovább kampányoltak, és azt üzenték a többi ENSZ-tagállamnak, hogy a jövőben is „felelősséget fognak vállalni a béke előmozdításáért és a fenntartható fejlődésért”. Emellett azt is megígérték, hogy „az ENSZ kritikus barátjaként” egy reprezentatívabb és hatékonyabb Biztonsági Tanácsért fognak dolgozni.

A Tanács jelenleg öt állandó és tíz választott tagból áll. A választott tagok két évig ülhetnek az USA, Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország és Kína által dominált testületben.

A Tanácsba való bekerüléshez az kell, hogy az ENSZ Közgyűlésén jelenlévő országok kétharmada támogassa a pályázót. Ez 129 szavazatot jelent, ha minden ENSZ-tagállam voksol. 

A holnapi voksoláson eldől, hogy a Stefan Löfven által vezetett svéd kormány legfontosabb külpolitikai célja megvalósul-e. Ha sikerül megszerezni az ENSZ BT-s helyet, akkor a svédek egy újabb platformon tudják majd folytatni a feminista külpolitikájukat. Ehhez azonban meg kell előzniük az olaszokat vagy a hollandokat.

Illésy Géza

Friss hírek